TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

Jn 1.35-Mt 14.13

TEMPLOM MEGTISZTÍTÁSA, TANÍTVÁNYOK,KÁNA,NIKODÉMUS, KERESZTELŐ HALÁLA
SZÖVEG:http://mek.oszk.hu/00100/00176/html/

LETÖLTÉS: 

https://goo.gl/photos/ongxHqNyNRpAg7Wp8

 


ujsz_41.jpg

 

 

 

ujsz_42.jpg

 

Jn 1.35
Másnap megint ott állt János két tanítványával,

Jn 1.36
s mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: "Nézzétek, az Isten Báránya!"

Jn 1.37
E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegődött.

 

ujsz_43.jpg

 

Jn 1.38
Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: "Mit akartok?" Így feleltek: "Rabbi - ami annyit jelent, mint Mester -, hol lakol?"

Jn 1.39
"Gyertek, nézzétek meg!" - mondta nekik. Elmentek vele, megnézték, hol lakik, s aznap nála is maradtak. A tizedik óra körül járhatott.

 

ujsz_44.jpg

 

Jn 1.40
A kettő közül, aki János szavára követte, az egyik András volt, Simon Péter testvére.

Jn 1.41
Reggel találkozott testvérével, Simonnal, s szólt neki: "Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet", s

Jn 1.42
elvitte Jézushoz. Jézus ráemelte tekintetét, s így szólt hozzá: "Te Simon vagy, János fia, de Kéfa, azaz Péter lesz a neved."

 

ujsz_45.jpg

 

Jn 1.43
Másnap Galilea felé tartva találkozott Fülöppel. Felszólította: "Gyere és kövess!"

Jn 1.44
Fülöp Betszaidából, András és Péter városából való volt.

Jn 1.45
Fülöp találkozott Natánaellel és elmondta neki: "Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták írnak, a názáreti Jézust, Józsefnek a fiát."

Jn 1.46
"Jöhet valami jó Názáretből?" - kérdezte Natánael. "Gyere és győződjél meg róla!" - felelte Fülöp.

 

ujsz_46.jpg

 

Jn 1.47
Amikor Jézus meglátta Natánaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: "Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság."

Jn 1.48
Natánael megkérdezte tőle: "Honnét ismersz?" Jézus így válaszolt: "Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa alatt voltál."

Jn 1.49
Natánael erre felkiáltott: "Rabbi (azaz: Mester), te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!"

Jn 1.50
Jézus ezt felelte neki: "Mivel megmondtam, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat is fogsz még látni." Majd hozzátette:

Jn 1.51
"Bizony, bizony mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött."

 

ujsz_47.jpg

 

Jn 2.1
Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt.

Jn 2.2
Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt.

Jn 2.3
Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: "Nincs több boruk."

Jn 2.4
Jézus azt felelte: "Asszony, a te gondod az én gondom. De még nem jött el az én órám."

 

ujsz_48.jpg

 

Jn 2.5
Erre anyja szólt a szolgáknak: "Tegyetek meg mindent, amit csak mond!"

Jn 2.6
Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős.

Jn 2.7
Jézus szólt nekik: "Töltsétek meg a korsókat vízzel!" Meg is töltötték azokat színültig.

 

ujsz_49.jpg

 

Jn 2.8
Ekkor azt mondta nekik: "Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak." Odavitték.

 

ujsz_50.jpg

 

Jn 2.9
Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való - a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták -, hívatta a násznagy a vőlegényt,

Jn 2.10
s szemére vetette: "Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort."  Jn 2.11
Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.

 

ujsz_51.jpg

 

Jn 2.13
A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe.
Jn 2.14
A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le.

 

ujsz_52.jpg

 

Jn 2.15
Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta,
Jn 2.16
a galambárusoknak meg azt mondta: "Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!"
Jn 2.17
Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: "Emészt a házadért való buzgalom."

 

ujsz_53.jpg

 

Jn 2.18
A zsidók azonban szót emeltek, ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: "Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?"
Jn 2.19
Jézus azt válaszolta: "Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem."
Jn 2.20
A zsidók ellene vetették: "Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt újjáépítenéd?"
Jn 2.21
De ő saját teste templomáról beszélt.

 

ujsz_54.jpg

 

Jn 3.1
Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, egy zsidó tanácsos.
Jn 3.2
Ez éjnek idején fölkereste Jézust, s így szólt hozzá: "Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, hisz senki sem vihet végbe olyan jeleket, amilyeneket te végbeviszel, ha nincs vele az Isten."
Jn 3.3
Jézus azt felelte neki: "Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát."
Jn 3.4
Nikodémus megkérdezte: "Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újra szülessék?"
Jn 3.5
Erre Jézus azt mondta: "Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és (Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába.
Jn 3.6
Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek.
Jn 3.7
Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek.
Jn 3.8
A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született."

 

ujsz_55.jpg

 

 Mt 14.1
Akkoriban Heródes negyedes fejedelem hallotta Jézus hírét.
Mt 14.2
"Ez Keresztelő János - mondta szolgáinak -, feltámadt, innen van benne a csodatévő erő."
Mt 14.3
Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe vetette fivére, Fülöp felesége, Heródiás miatt.
Mt 14.4
János ugyanis figyelmeztette: "Nem lehet a tiéd!"
Mt 14.5
Meg is akarta ölni, de félt a néptől, mert prófétának tartották.

 

ujsz_56.jpg

 

 Lk 7.18
Ezekről az eseményekről (JÉZUS CSODATETTEIRŐL) a tanítványai mind beszámoltak Jánosnak. János magához hívatta két tanítványát
Lk 7.19
és elküldte őket az Úrhoz, hogy kérdezzék meg: "Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?"
Lk 7.20
Amikor a két férfi Jézushoz ért, előadta: "Keresztelő János küldött el minket hozzád, hogy kérdezzük meg: Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?"
Lk 7.21
Épp sokakat meggyógyított különféle bajokból, betegségekből, és megszabadított gonosz lelkektől, a vakoknak pedig visszaadta a látásukat.
Lk 7.22
Ezért így felelt nekik: "Menjetek és jelentsétek Jánosnak, amiket láttatok és hallottatok: vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek meg hirdetik az evangéliumot.

 

ujsz_57.jpg

 

 Mt 14.6
Heródes születése napján történt, hogy Heródiás lánya táncolt a vendégeknek.
Mt 14.7
Annyira megtetszett Heródesnek, hogy esküvel ígérte, bármit kér is, megadja neki.

 

ujsz_58.jpg

 

 Mt 14.8  Az - minthogy anyja előre kitanította - így szólt: "Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!"
Mt 14.9
A király elszomorodott, de az esküre és a vendégekre való tekintettel megparancsolta, hogy adják neki oda.

 

ujsz_59.jpg

 

 Mt 14.10
Lefejeztette hát Jánost a börtönben.

 

ujsz_60.jpg

 

 Mt 14.11
Fejét elhozták egy tálon, odaadták a lánynak, az meg elvitte az anyjának.
Mt 14.12
Akkor eljöttek tanítványai, elvitték és eltemették a holttestet, aztán elmentek, és hírül adták Jézusnak.
Mt 14.13
A hír hallatára Jézus elhajózott onnan egy elhagyatott helyre, hogy egyedül legyen. De a nép tudomást szerzett róla, és gyalogszerrel utána ment a városokból.

 



Read more: http://labibbia.hupont.hu/15/jn-135mt-1413#ixzz4HJa7R7fg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 136
Heti: 338
Havi: 1 134
Össz.: 393 182

Látogatottság növelés
Oldal: Jn 1.35-Mt 14.13
TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12 - © 2008 - 2024 - tukoraltaltalanyos.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »