ÜDVÖZLÉGY MÁRIA
letöltés:
https://photos.app.goo.gl/AYg2hhA9BPJzQ4yd8
IMÁDKOZZÁL ÉRETTÜNK
Az Üdvözlégy Mária imádság magyarázata.
A Jézus szó két részre tagolja:
Előtte: a Bibliából - Gábor angyal és Erzsébet Mária-köszöntője,
Utána: Az Egyház - Mária-tiszteletéből fakadó imádság.
Az angyal köszönti Máriát: (márc.25)
„Üdvözlégy”: köszöntés
„Mária”: Úrnő (gazdag jelentésű szó)
Galamb - a Szentlélekre (A szentháromság harmadik isteni személyére) utaló jel.
(más jelek: lángnyelv, szél, víz…)
Angyal - emberként ábrázolva; szárnyakkal - szellemi dinamizmusának jele.
Mária - Az angyali lét (természete, értelme, akarata) magasabb az emberi létnél. Mária mégis fölötte áll az angyaloknak, mert Ő az Isten Anyja. Ezért szólítjuk így is: Angyalok Királynője.
„kegyelemmel teljes”: = az istengyermeki léttel, élettel teljes.
Benne él Istenben, de nem lesz Istenné. Benne él a Szentháromságban.
A kegyelem erejéből leszünk Isten gyermekei.
A kegyelmet Jézus szerezte meg a keresztfán.
Az Ő Fiú-voltában élnek az Isten gyermekei (= fiai).
Ő az Atya Fia - a Szentlélekben szeretik egymást az Atyával.
A Jézusban élők is az Atya gyermekei - a Szentlélek szeretetében.
A belőle áradó kegyelem tartja fenn bennük ezt az életet.
A hét szentségből árad belénk a kegyelem, amikor hittel elfogadjuk azt.
Az Atya - a kegyelembe fogadó (= gyermekévé fogad),
Jézus (Fiú) a kegyelmet, minden ember számára, kereszthalálával kiérdemelte,
A Szentlélek a kegyelmet itt és most kiosztja, vagyis az Atya és a Fiú (Jézus) általa árasztja belénk, az istengyermeki életet.
„az Úr van teveled”
Küriosz (görögül), Adonáj (héberül) = Úr.
Amikor Mária igent-mondott istenanyai hivatására, méhében elindult a Fiúisten
emberi élete, Isten teremtő beavatkozása által. A liturgiából is ismert köszöntés.
Ekkor lett Mária a Fiúisten édesanyja (nem a Szentháromság anyja!),
a mennyei Atya legkedvesebb leánya,
és a Szentlélek „mátkája” („jegyese”, mert teremtő erejéből lett édesanya).
Erzsébet köszönti rokonát Máriát (Júl.2)
„áldott vagy te az asszonyok között.”
A teremtésben „Isten képét, hasonlatosságát” hordozza a férfi és a nő is.
Ez, irántuk való tiszteletünk alapja. Mária Isten Anyja lett, anya és szűz együtt.
Ez Mária-tiszteletünk alapja. Már az ősevangélium (Ádám és Éva bűnbeesésekor
hangzott el) összekapcsolja Jézus és Mária életét. Üdvtörténetileg összetartoznak:
Per Mariam, ad Christum : Márián keresztül Jézushoz! A kereszten pedig – végrendeletében - mindannyiunk Anyjává teszi Édesanyját.
Mária minden asszonynak és gyermekének Megváltóját szülte.
„és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus”
Teremtés és áldás összetartozik. Isten teremt az anyatestben, és újjáteremt
az Anyaszentegyházban, amikor megkeresztelnek bennünket.
Az áldásával mindkettőt kibontakoztatja, teljességre viszi.
Jézus (Jehosuah, héberül) nevet Isten adta neki, már az angyal így nevezte.
Mások is viselték e nevet, de ők nem megváltók!
Az egyház imádkozik Máriához:
„Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja”
Jézus valóságos ember (és Isten is): megfogant Mária méhében, 9 hónapig
fejlődött ott, majd Mária szüzességét nem sértve, csodálatosan megszületett.
Így imádkozhatunk Máriához: mindenkor szűz - Isten Anyja.
Mindenkor szűz: a szülés előtt, a szülésben, és az marad később is.
Jézus elsőszülött, és egyszülött (=egyetlen) fia Máriának. Unokatestvérei voltak.
Akit szült, istensége szerint a Fiú, amit szült (ember) a Fiú emberi természete.
„Imádkozzál érettünk”
Szűz Mária tudja, hogy Jézus minden ember megváltója, Ő pedig Jézus végrendeletének értelmében minden ember Anyja.
Jézus Élet, aki adja, életet ad. Mária tehát életet adó Anyánk.
Fia felvette maga mellé a mennybe, ott jár közben értünk. Aki azt kérte a kánai menyegzőn: „tegyétek azt amit (Jézus) mond”, az Isten országában is azt teszi, amit
Isten akar. A jó imádság belesimul Isten akaratába. Így járnak közben értünk a szent angyalok és emberek, elsősorban Királynőjük szűz Mária.
„bűnösökért”
Mindannyian megváltottak vagyunk. Mária is – elővételezve - Jézus kegyelméből lett
Szeplőtelenül (= bűn nélkül) fogantatott (anyukája Anna asszony méhében).
Mária Jézust adja nekünk, hogy mi is bűntelenek, szentek lehessünk. Vigasztaló, hogy
bűnösen is elé állhatunk, kérhetjük hisz gyermekei vagyunk.
„most”
A múlt már nem a miénk, a jövő még nem a miénk. Ezért fontos a jelen pillanat:
a „most”, a „ma”. Most tehetünk jót vagy sajnos rosszat is. A „majd” az ördögtől van. („ majd megtérek, majd jót teszek”) Felértékelődik a jelen pillanat.
„és halálunk óráján”
Az utolsó „most” a halálunk órája. A végső döntés ideje. Összegzi a sok „most”-ot.
Haldoklók Édesanyja légy mellettünk, Fiaddal Jézussal és jegyeseddel szent Józseffel.
„Ámen” = Úgy legyen!