TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

Apcsel 27,1-28.31

SZÖVEG:http://mek.oszk.hu/00100/00176/html/ LETÖLTÉS:  https://goo.gl/photos/m2iA8CQwapv2tBbs6

 

apcsel_381.jpg

apcsel_382.jpg

 Hajón Rómába.

 Apcsel27,1Amikor meghozták a döntést, hogy hajón Itáliába visznek minket, Pált több más fogollyal együtt átadták az Auguszta-zászlóalj Juliusz nevű századosának. 2Egy adramittiumi hajóra szálltunk fel, amely az ázsiai kikötők felé tartott, és kifutottunk a tengerre. A tesszalonikai macedón Arisztarchusz is velünk tartott. 3Másnap Szidónba érkeztünk. Juliusz emberségesen bánt Pállal, megengedte, hogy meglátogassa barátait, és hogy azok gondoskodjanak róla. 4Innét továbbindultunk, és az ellenszél miatt Ciprus alatt hajóztunk, 5majd a kilikiai és a pamfíliai tengeren át a liciai Mírába érkeztünk. 6A százados talált ott egy alexandriai hajót, amely Itáliába készült, arra szállított át minket. 7Hajónk napokon át lassan haladt, s csak nagy nehezen jutottunk el Knidoszig. A szél miatt nem lehetett kikötni, ezért a Szalmóne-foknál Kréta alá hajóztunk. 8Csak nagy üggyel-bajjal tudtunk a partnál elhaladni, végül a Jókikötőnek nevezett helyhez értünk. Ehhez közel esik Laszája városa.

apcsel_383.jpg

  Apcsel 27, 9Az idő igen eljárt, a hajózás már nem volt biztonságos, hisz már a böjt ideje is elmúlt. Pál figyelmeztette őket, így szólva: 10„Emberek, úgy látom, hogy a hajózás nemcsak a rakományra és a hajóra, hanem az életünkre is veszélyessé kezd válni.” 11A százados azonban inkább bízott a kormányosban és a hajótulajdonosban, mint Pál szavaiban. 

apcsel_384.jpg

 Apcsel27,12A kikötő nem volt alkalmas a telelésre, ezért a többség abban állapodott meg, hogy elhajóznak onnét, és hacsak lehetséges, egy krétai kikötőbe, Főnixbe futnak be, és ott töltik a telet. Ez a kikötő védelmet nyújt a délnyugati és az északnyugati szél ellen. 13Gyenge déli szél fújt, ezért azt gondolták, hogy kitarthatnak szándékuk mellett. Felvonták hát a vitorlát, és Kréta partjai mentén továbbindultak.

apcsel_385.jpg

 A hajó viharba kerül.

Apcsel27,14Hanem nemsokára lecsapott ránk a sziget felől az északkeletinek nevezett forgószél. 15Elkapta a hajót, nem bírtunk a széllel szemben haladni, feladtuk a harcot, s a vihar elsodort minket. 16Amikor egy Klaudának nevezett kis sziget alatt elfutottunk, alig bírtuk megtartani a mentőcsónakot. 17Miután mégis fölhúzták, védőintézkedést tettek, s körülkötözték a hajót. Féltek, hogy a Szirtisznek ütődnek, lebocsátották a lassítót, s így sodródtak tovább. 18A rettenetes vihar egyre hányt-vetett bennünket, ezért másnap a tengerbe szórták a rakományt, 19harmadnap pedig (a hajósok) saját kezükkel kidobálták a hajó fölszerelését. 20Több napon át sem a napot, sem a csillagokat nem lehetett látni. A vihar csak dühöngött, végül már minden reményünk odavolt, hogy megmenekülhetünk.

apcsel_386.jpg

 Pál bátorító szavai.

 Apcsel27,21Már jó ideje nem ettek. Pál ekkor előállt, s megszólalt: „Emberek, rám kellett volna hallgatnotok: nem lett volna szabad elindulni Krétáról. Elkerülhettük volna ezt a bajt és kárt. 22De most azt mondom, ne veszítsétek el a reményt. Csak a hajó vész oda, emberekben nem esik kár. 23Az éjszaka megjelent előttem annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. 24Azt mondta: Ne félj, Pál! Neked a császár elé kell állnod! Nézd, neked ajándékoz az Isten mindenkit, aki veled hajózik. 25Bízzatok hát, emberek! Én hiszek az Istennek, hogy valóra válik, amit hírül kaptam. 26Ki kell vetődnünk valamilyen szigetre!”

 

apcsel_387.jpg

 Apcsel27, 37A hajón összesen kétszázhetvenhatan voltunk. 38Amikor már jóllaktunk, úgy könnyítettek a hajón, hogy a búzát a tengerbe vetették. 

apcsel_388.jpg

  Apcsel27,33Amikor virradni kezdett, Pál mindnyájukat kérte, hogy vegyenek magukhoz valami táplálékot: „Ma már tizennegyedik napja, hogy nem ettetek, s nem vettetek magatokhoz semmit. 34Ezért nagyon kérlek benneteket, vegyetek magatokhoz valami táplálékot, javatokra szolgál. Senkinek még a haja szála sem görbül meg.” 35Aztán kezébe vette a kenyeret, hálát adott az Istennek mindannyiuk szeme láttára, megtörte és hozzáfogott enni. 36Erre mindnyájan megnyugodtak, s szintén vettek magukhoz ételt.

apcsel_389.jpg

   A hajótörés.

 Apcsel27,39Amikor megvirradt, nem ismerték fel a szárazföldet, de egy öblöt észrevettek. Lapos partja volt, úgy gondolták hát, hogy ha lehetséges, erre futtatják rá a hajót. 40A vasmacskákat eloldották, és hagyták a tengerbe veszni. Egyszersmind a kormányrudak köteleit is meglazították, aztán felvonták a szél irányában az orrvitorlát, s a part felé igyekeztek. 41Amikor egy földnyelvhez jutottunk, ráfuttatták a hajót. A hajó orra befúródott, és mozdulatlan maradt, de a hajó fara a nagy hullámveréstől kezdett szétesni.

apcsel_390.jpg

 Apcsel27, 42A katonáknak az volt a szándékuk, hogy a foglyokat megölik, nehogy partra úszva elmeneküljenek.

apcsel_393.jpg

 Apcsel27,  43De a százados meg akarta menteni Pált, ezért megtiltotta tervük végrehajtását.

apcsel_394.jpg

 Apcsel27,43 Elrendelte, hogy először azok ugorjanak ki, akik tudnak úszni, s igyekezzenek kiúszni a partra. 44A többieket úgy vitték ki deszkákon vagy hajóroncsokon. Így mindenki épségben kijutott a partra.

apcsel_395.jpg

 ApCsel 28.1
Megmenekülve megtudtuk, hogy a szigetet Máltának hívják.
ApCsel 28.2
A bennszülöttek igen emberségesen bántak velünk. Tüzet raktak, s a szakadó eső és a hideg elől mindnyájunkat odahívtak

apcsel_396.jpg

 ApCsel 28.3
Pál összeszedett egy csomó rőzsét, de amikor a tűzre dobta, a melegtől egy vipera mászott elő, s a kezébe harapott.
ApCsel 28.4
Amikor a bennszülöttek meglátták, hogy az állat a kezén lóg, így szóltak egymáshoz: "Ez az ember egész biztos gyilkos! Kimenekült ugyan a tengerből, de az igazságosság azonban nem hagyja életben."
ApCsel 28.5
Ő azonban lerázta az állatot a tűzbe, és semmi baja nem történt.
ApCsel 28.6
Várták, hogy felpuffad vagy hirtelen összeesik és meghal. Jó ideig vártak, de mert semmi baja sem esett, megváltoztatták nézetüket, s azt mondták, hogy isten.

apcsel_397.jpg

 ApCsel 28.7
Ezen a vidéken feküdtek a sziget első emberének, Publiusznak a birtokai. Házába fogadott minket, és három napig vendégül látott.
ApCsel 28.8
Publiusz apja láztól és vérhastól gyötörten ágyban feküdt. Pál bement hozzá, imádkozott, rátette kezét és meggyógyította.
ApCsel 28.9
Erre a többi beteg is odasereglett a szigetről, és gyógyulást talált.
ApCsel 28.10
Így nagy tiszteletben álltunk, és amikor hajóra szálltunk, elláttak minden szükségessel.

apcsel_398.jpg

 ApCsel 28.11
Három hónap múlva továbbindultunk egy alexandriai hajón, amely a szigeten telelt, és amelynek a Dioszkurok voltak a jelvénye.

ApCsel 28.11Három hónap múlva továbbindultunk egy alexandriai hajón, amely a szigeten telelt, és amelynek a Dioszkurok voltak a jelvénye.
ApCsel 28.12
Szirakuzába érve három napig ott vesztegeltünk.
ApCsel 28.13
Onnét a part mellett hajózva eljutottunk Régiumba. Mivel másnap déli szél fújt, a következő nap Puteoliba futottunk be.
ApCsel 28.14
Itt testvéreket találtunk, s kérésüknek engedve egy hétig ott maradtunk, aztán Róma felé vettük az irányt.

apcsel_399.jpg

 Amikor megérkeztünk Rómába, Pál engedélyt kapott, hogy saját szállást vegyen egy katona őrizete alatt.
ApCsel 28.17
Három nap múlva magához kérette a tekintélyesebb zsidókat. Amikor összejöttek, beszélt hozzájuk: "Testvérek! Semmit sem vétettem a nép vagy atyáink szokásai ellen, mégis megkötöztek Jeruzsálemben, és a rómaiak kezére adtak.
ApCsel 28.18
Ezek kivizsgálták ügyemet, s szabadon akartak engedni, mert semmi okot nem találtak, amiért halálra ítéljenek.
ApCsel 28.19
A zsidók azonban tiltakoztak, így kénytelen voltam a császárhoz föllebbezni, de nem azért, mintha népemet akarnám vádolni.
ApCsel 28.20
Azért kérettelek ide, hogy lássalak benneteket, és szóljak hozzátok. Ezt a bilincset Izrael reménysége miatt rakták rám."
ApCsel 28.21
Azok kijelentették: "Sem levelet nem kaptunk felőled Júdeából, sem ide vetődő testvér nem hozott hírt vagy mondott rosszat rólad.

apcsel_400.jpg

 ApCsel 28.22
Tőled szeretnénk hallani, hogy milyen felfogást vallasz. Csak azt tudjuk erről a felekezetről, hogy mindenütt ellenzésre talál."
ApCsel 28.23
Megállapodtak vele egy napban, s igen sokan elmentek hozzá a szállására. Reggeltől estig meggyőző erővel bizonyította nekik az Isten országát, és igyekezett őket Mózes törvénye és a próféták alapján megnyerni Jézusnak.
ApCsel 28.24
Némelyek hittek szavainak, mások nem hittek.
ApCsel 28.25
Mivel egymás közt nem értettek egyet, szétoszlottak. Pál csak ezt mondta nekik: "Jól beszélt a Szentlélek Izajás próféta által atyáitokhoz,
ApCsel 28.26
amikor ezt mondta: Menj el ahhoz a néphez és mondd: Hallván halljátok, de nem értitek, nézvén nézitek, de nem látjátok,
ApCsel 28.27
mert megkérgesedett ennek a népnek a szíve. Fülükre nagyot hallanak, szemüket behunyják, nehogy lássanak a szemükkel, halljanak a fülükkel, értsenek a szívükkel, és megtérjenek, hogy meggyógyítsam őket.
ApCsel 28.28
Tudjátok hát meg, hogy Isten üdvössége a pogányoknak jut majd osztályrészül. Ők meghallgatják."
ApCsel 28.29
ApCsel 28.30
Két álló esztendeig ott maradt bérbe vett szállásán, s fogadott mindenkit, aki csak fölkereste.
ApCsel 28.31
Hirdette az Isten országát, és bátran és akadálytalanul tanított Urunkról, Jézus Krisztusról.



Read more: http://labibbia.hupont.hu/32/apcsel-2712831#ixzz49MAoLLX1

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 78
Tegnapi: 136
Heti: 401
Havi: 1 197
Össz.: 393 245

Látogatottság növelés
Oldal: APCSEL 27,1-28,31
TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12 - © 2008 - 2024 - tukoraltaltalanyos.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »