KRIMIBE ÖLTÖZTETETT FEJTÖRŐK

(ÉLJEN KUN ERZSÉBET!)

Barbara tud valamit

1948-ban aztăn felolvasták a nagybátyám állítólag húsz évvel korábban irt végrendeletét - mesélte Barbara.
Körülbelül így hangzott: „Teljes szellemi képességeim birtokában, most, tíz évvel az első világháború befejezése után, elhatároztam, hogy minden ingó és ingatlan vagyonomat unokaöcsémre (név, cím stb.) hagyom. Kelt Bécsben, 1928.
július 10-én, Aláírás, tanúk..." Mondanom sem kell, hogy amint meghallottam a szöveget, máris tudtam: a végrendelet hamis!
(Miből tudta?)

BARBARA TUD V VALAMIT: Tíz évvel az első világháború befejezése után, tehát 1928-ban, amikor a végrendelet kelt, a nagybácsi még nem sejthette, hogy tizenegy évvel később kitör a második világháború, s az 1914-est majdan elsőnek fogják nevezni. Ebből nyilvánvaló, hogy a végrendelet utólag készült hamisítvány.
Végrendelet a lexikonban
Quiro felügyelőhöz berontott a segédje:
- Tumbal főbe lőtte magát! - jelentette lihegve.
- Tumbal felügyelő? – nézett rá Quiro kissé megdöbbenve, de aránylag nyugodtan. - Ez lehetetlen. Húsz éve dolgozott a mellettem lévő szobában, de még sohasem tett ilyet.
- Most megtette. Búcsúlevelet is hagyott az asztalon.
- És mi áll benne?
- Valami olyasmi, hogy unja az ügyfelek meg a felettesei packázásait, ezért 9 óra 32 perckor lement a rakpartra főbelőni magát. A végrendeletét megtaláljuk a zenei lexikon első kötetének kétszáztizenegyedik és kétszáz tizenkettedik
oldala közé csúsztatva, azzal a záradékkal, hogy temetésén
énekeljük el kórusban Mozart Don Juanjának egyszemélyes pezsgőáriáját.
Quiro felügyelő elnevette magát: - Az öreg Tumbal mindig nagy tréfamester volt. Szerencsére ebböl az öngyilkosságból sem igaz egy szó sem
(Hogyan következtette ki a felügyelő, hogy kollégája csak tréfált?)
VÉGRENDELETA LEXIKONBAN: A felügyelők általában precíz emberek, így feltételezhető, hogy Tumbal is az volt, és ha valóban öngyilkos akart volna lenni, pontosan fogalmazta volna meg a búcsúlevelet. Márpedig köztudott, hogy minden lexikonban és más könyvben a páratlan és a rá következő páros számú oldalak egy lapon vannak, így a 212-ik oldalt a 211-ik hátára nyomják. Két egy lapon lévő oldal közé pedig nem lehet sem végrendeletet, sem semmi egyebet csúsztatni. Ha ehhez a rendőrnyomozónál szerfelett szokatlan logikai bukfenchez még hozzávesszük a levél humoros hangját, nem nehéz kikövetkeztetni, hogy csak tréfáról lehet szó.

A vendég nem mozdul
Egy ködös hajnalon, úgy valamivel éjfél után három óra körül, a blackwoodi Pelikán szálló portásának gyanús lett a hall egyik kanapéján ülő vendég. Hátradőlve ült, nyitott szemmel, és meg sem mozdult. Ö volt az utolsó, aki odalent maradt. A többi szállóvendég már rég aludni tért, s a portás nem bánta volna, ha pultja mellett maga is elszundíthat kicsit. De hát annak az úrnak látszólag nem volt kedve távozni. Ahogy közelebb lépett hozzá, nyomban sejteni kezdte miért. Halott volt, s fehér ingmellén egy véres csík tanúskodott róla, hogy nem is természetes úton távozott az árnyékvilágból.
- Már megint mozgalmas éjszakám lesz! – sóhajtott a portás, és felhívta a rendőrséget. A kiérkezett nyomozók és a velük érkezett orvos pár perc múlva megállapították, hogy szegény embert valami hegyes tárggyal szabályosan szíven szúrták. A jelekből ítélve úgy egy és fél kettő között. Szóltak hát a portásnak,
hogy ébressze fel a nyugovóra tért szállóvendégeket, és hívja le valamennyiüket a hallba. Hamarosan összegyűlt a társaság. Ki köntösben, pongyolában jöt, ki pizsamában, egy fiatal táncosnő egyenesen bébidollban, még teljesen álomittasan. És innen is, onnan is méltatlankodás hallatszott. A vendégek legtöbbje mérges
volt, s ezt nem is titkolta. - Ki hallott még ilyet? - zsörtölödött egy, angoľ úr
Minden gyanún felül áll6 békés embereket felverni az éjszaka közepén ilyen marhaság miatt!
- Magának marhaság, ha meggyilkolnak valakit? - támadt rá egy honfitársa. - Kíváncsi volnék, akkor is így beszélne-e, ha egy hozzátartozója lenne az áldozat.
- Mindenesetre szép kis szálloda! - zsörtölődött egy francia. - Több mint másfél órája hever a hall kanapéján egy hulla, mire kegyeskednek észrevenni.
- Benne leszünk az újságban is? - érdeklődött a lenge nadrágocskában kuporgó táncosnő, aki kezdett felébredni.
- És a rendőrség emberei miért nem hallgatnak ki végre, ha már felébresztettek? - fordult egy idősebb asszonyság a népes tábor közepén álló nyomozóhoz, aki eddig meg sem nyikkant. - Jó negyedórája ácsorgunk itt, de egy rendőr sem méltatott minket szóra, sốt még a portás sem árulta el, miről van szó voltaképp,
- Ez bizony így igaz! - nevette el magát a nyomozó.-
Dehát olyan bőbeszédűek így félálomban, hogy faggatózni sem kell, egyikük máris alapos gyanúba keverte önmagát.
(Természetesen igaza volt. De vajon melyik szállóvendég szólt vagy tett olyat, amivel gyanút ébresztett ennenmaga iránt?)

A VENDÉG NEM MOZDUL: A francia úr. Ugyanis - mint tudjuk - a vendégeknek sem a portás, sem a rendőrség emberei nem mondták még el az ügy egyetlen részletét sem. Ő mégis határozottan állította, hogy a hulla már több mint másfél órája hevert a hallban, amikor észrevették. Mivel az időpont egyezik a gyilkosságnak a rendőrorvos által feltételezett idejével (amelynek megállapításáról a vendég nem tudott), valószínűsíthető, hogy vagy ő a gyilkos, vagy tanúja volt a gyilkosságnak.

A per

Filemile úr felkeresett egy jónevű ügyvédet, és felvázolta előtte egy peres ügy részleteit.
Megnyerhetem én ezt a pert?- kérdezte.
-Ha minden úgy igaz, ahogy elmondta, én megnyerem magának! - mondta az ügyvéd magabiztosan.-Tiszta ügy, el sem lehet veszteni. Na, akkor én kiszállok belőle.
-Az ég szerelmére, miért ?
- Csak.
- Netản nem a valóságot ecsetelte előttem?
- De a valóságot. Jottányit sem tódítottam rajta. Mégis
elment a kedvem a pertől.
- Miért?- kérdem újból. - Miért?
(Ezt kérdezzük mi is! Miért ment el a kedve a pertől az ügyfélnek ?)

A PER: Mert valóban igazat mondott ugyan, de furfangos ember lévén, az ellenfél szemszögéből ismertette az ügyet. Így csalta ki az ügyvédből a választ, hogy az nyeri meg a pert, amiből okszerűen következik, hogy ő maga viszont csak vesztes lehet.

Az öngyilkos órája
Prézli úr bebújt az ágyába. Aztán mint minden este, ezúttal is felhúzta a zsebóráját, és az éjjeliszekrényre tette.
- Pont éjfël van - állapította meg magában. - A kísértetek órája! Van-e alkalmasabb pillanat arra, hogy hűtlen kedvesemért kísértetté váljak magam is? - Azzal markába
öntötte a gyógyszerész barátjától kapott húsz darab altató pirulát, és egyetlen mozdulattal mindet a szájába öntötte. A víz már oda volt készítve. Elég volt belőle fél pohárnyi, s a húsz tabletta lecsúszott a torkán. Most már csak hátra kellett hanyatlania, eloltani az ágy melletti lámpÁt, és várni a maga meghívta végső álomra, amelyből nincs többé ébredés.
Mindössze egy hiba csúszott a számításba. Barátja, aki ismerte a menyasszonyával való szakításának történetét, s a mélabút is, amelyet napok óta uszályként vonszolt maga után, ezúttal alaposan becsapta. Nem altatót adott neki, hanem teljesen ártalmatlan pirulát, úgynevezett placebót, mivel gyanakodott szándékára. Így a
meglehetősen nyugtalanul elaludt Prézli úr egyszer csak felébredt öröknek vélt álmából, és körültapogatva saját paplanát, nyomban ráeszmélt, hogy ahol tartózkodik, az még nem a túlvilág. Felkattintotta a lámpát, és az órájára nézett.
Fél Kettőt mutatott. De vajon éjfél utáni vagy déli tizenkettő utáni fél kettőt? Az elsötétítő függöny tökéletesen zárt. Akkor sem szűrődött be rajta fény, ha kint ezer sugárlándzsával tűzött a nap. Felkelni viszont nem érzett magában erőt.
Hogy tudja meg, milyen napszakban támadt fel holtából?
- Az óra majd elárulja! -villant az eszébe.
(ÉS valóban elárulta. De hogyan ?)

AZ ÖNGYILKOS  ÓRÁJA: Prézli úr emlékezett rá, hogy a vélt öngyilkossága elkövetése előtti percekben felhúzta az óráját, és akkor éjfélt mutatott. Megpróbálta hát ismét felhúzni, gondolván, hogy ha éjfél után fél kettő van, alig tud húzni rajta, míg ha déli fél kettő van jócskán húzhatja. Mivel az előbbi eset következett be, arra is ráeszmélt, hogy a patikus cimbora átejtette, hisz húsz altató tabletta bevétele után
másfél órával nincs emberfia, aki felébredne. Mindezt átgondolva végre észhez tért, és úgy elment a kedve az öngyilkosságtól, hogy soha többet meg sem kísérelte.

Micsoda alkalom
Thiefnek a múzeum volt a specialitása, és általában kétlépcsős módszerrel dolgozott : elment egy kiállításra, alaposan körülnézett, hogy mit csenhet el, aztán hazatért, és gondosan kitervelte, hogyan hajtja végre a lopást.
Abban az esetben, amiről történetünk szól, különösen könnyű dolga volt.
Kedden kinézett magának az iparművészeti kiállításon egy
aranynak tetsző, drágakövekkel kirakott kis szelencét, a reneszánsz ötvösművészet egyik remekét, és szerdán visszament, hogy adott pillanatban eltulajdoníitsa.
Úgy tűnt, a szerencse is kedvez neki. A dobozka mint a kor egyik jellemző darabja, egy nyitott tárlón feküdt. Szinte csábítva a lopásra. Igaz, a múzeumi őr ott ült közvetlen mellette, de a nagy csendben valahogy elszundikált, és a teremben rajta kívül nem volt egy lélek sem. Ilyen alkalom a legjobb tolvaj életében is csak egyszer kínálkozik. Thief óvatosan megnézte, nincs-e rögzítve a doboz, aztán vigyorogva zsebre vágta. Lapos szelence volt, ki sem dudorodott a zsebéből.
- Csak a fedele ne kattanjon! - gondolta, azzal benyúlt a
Zsebébe, s az előre elkészített zsebkendő csücskét ügyesen
a fedél alá csúsztatta.
A következő pillanatban az őr kinyitotta a szemét, és automatikus mozdulattal megnyomta a riasztócsengőt.
Thief úgy megdöbbent, hogy szinte földbe gyökerezett a lába. Mire magához tért, már rajta volt a bilibcs.
(Egy kérdés marad nyitva: mi ébresztette fel az őrt ?)

MICSODA ALKALOM: Mivel a múzeumi őr abban a pillanatban nyitotta fel a szemét, amikor a tolvaj a zsebkendője csücskét a doboz fedele alá csúsztatta, csak arra lehet
következtetni, hogy a kis szelencében zenélő szerkezet volt, és minthogy az ilyen szerkezetű dobozok többnyire a fedél mozgatására kezdenek muzsikálni, a felcsendülő melódia hangja keltette fel a szelence álomba merült őrizőjét.

A festmény titka
A londoni művészbarátok klubjában a képgyűjtő Mr. Paint félrevonta műkereskedő barátját, Mr. Clevert.
- Hallottál már a „„Nyolcak'" nevű magyar művészcsoportról? - kérdezte a lehető legtitokzatosabb arcot vágva. -
- Hogyne!- bólintott Mr. Clevert. - A század elején alakult. Tagjainak képei ma meglehetősen sokat érnek.
- Ezek után bizonyára érdekelni fog, hogy én meglepően olcsón jutottam egy képhez, amit a nyolcak egyike festett  - futott végig diadalmas mosoly Paint ajkán.
Egy itt letelepedett magyar adta el, jóval áron alul, mert sürgősen szüksége volt pénzre.
- Elárulnád végre a festő nevét is?
- Eszemben sincs. Ugyanis meglepetés! De ha holnap feljössz hozzám, megmutatom a képet. Clever valóban kíváncsi volt, így hát másnap meglátogatta Paintet, aki egy közepes méretű vásznat rakott elé.
Tájkép volt.
- Mit szólsz a napsugár tüzes játékához itt a fák között? - kérdezte a házigazda, akinek szájáról még mindig nem kopott le a diadal mosoly. - Az egész kompozicion világosan felismerhető a posztimpresszionista hatás. Most pedig hadd áruljam el, hogy miért tartogattam meglepetésnek a festő nevét. Hát azért, mert aki ezt a képet festette, nemcsak hogy a Nyolcak tagja, hanem a Nyolcak vezéralakja volt.
Nézd, itt a szignója :,„Kernstock".
-Te szerencsétlen! vágott a szóáradatba Clever. – Ez a kép közönséges hamisítvány.
(Hogyan tudta a műkereskedő ilyen gyorsan és biztosan,szinte minden vizsgálódás nélkül felismerni, hogy a festmény hamisítvány?)

                  A FESTMÉNY TITKA: A szignóból. Kernstok Károly kétségtelenül a Nyolcak vezéralakja volt, de nem ck-val, csak egyszerű k-val a végén írta a nevét, s ha maga szignálta volna a képet, nem csúszott volna az aláírásba hiba.

A áruló telefonkágyló
Gideon Killer teljesen feldúlva rohant a rendőrségre, ahol egyenesen Quick felügyelő elé vezették.
- Kérem, a feleségem. ..- lihegte egy székbe rogyva.
- Mi van a feleségével?– kérdezte Quick.
- Megölte magát... Legalábbis azt hiszem.
A továbbiakban drámai gyorsasággal peregtek az események. Killer elmondotta, hogy beleszeretett egy táncosnőbe, és mivel érzelmei komolyak, néhány hete elköltözött a feleségétől, aki mielőtt a rendőrségre futott, felhívta telefonon, és kijelentette, hogy ha nem költözik vissza hozzá, főbe lövi magát.
- Üres fenyegetésnek véltem az egészet – magyarázta Killer. - Így hát meglehetősen ingerülten közöltem, hogy semmi szándékom visszaköltözni. Erre egy lövést hallottam, és elnémult a telefon.
Van kulcsa a lakáshoz?
- Van, de egyedül nem merek odamenni.
- Majd én és a segéden elkísérjük! - biccentett Quick, és intézkedett, hogy Slow, a segédje, egy kocsival álljon elő.
Mrs. Killert ą telefonasztalka melletti székben találták, ölében a kezéből kicsúszott telefonkagyló, jobb kezében egy elsült pisztoly. Élet már nem volt az asszonyban.
Quick visszahelyezte a kagylót a telefonra, majd ismét felkapta, hogy hívja a rendőrséget, de nem kapott vonalat.
- Azt hiszem én is a telefon mellett hagytam a kagylót ijedtemben, amikor a rendőrségre rohantam - szólalt meg Killer. - Itt vannak a kulcsaim, Mr. Slow tán megnézhetné. A szomszédos házban lakom. Quick bólintott, Slow pedig  még utánakiáltott :
- Én itt a fülemen tartom a kagylót. Amint Mr. Killer lakásán a telefonhoz ér, próbáljon beleszólni!
Tiz pere múlva Slow jelentkezett.
- Itt vagyok, főnök! A kagyló valóban a telefon mellett volt.
- Köszönöm! - mondta Quick. - Tegye most le.
Tompa kattanás hallatszott, majd bejött a vonal.
Sajnálom, Mr. Killer - sóhajtott a felügyelő. - De le kell tartóztatnom.
(Ugyan mi tette Killert gyanússá?)

           AZ ÁRULÓ TELEFONKAGYLÓ: Mr. Killer nem tudta, hogy minden telefonbeszélgetést csak a hívó fél készülékén lehet bontani, ezen bukott le. Ugyanis, ha az asszony hívta volna fel őt a telefon, amint a felügyelő a kagylót a helyére tette, nyomban adott volna vonalat, teljesen függetlenül attól, hogy Mr. Killer állítólagos ijedtségében hová tette a saját kagylóját. Mivel azonban csak Mr. Killer kagylójának visszahelyezése után jött be a vonal, nyilvánvaló, hogy ő hívta fel az asszonyt, és nem az asszony őt. Ezzel viszont Killer állításának az alapja dőlt meg Márpedig, aki ilyen körülmények között hazudik, feltétlenül gyanússá válik.

Maud visszatér
Mrs. Rich, a milliomosnő, kitöltötte barátnőjének a második teát, majd folytatta a már megkezdett mondatot:
-...szóval valaki állandóan zaklat telefonon. Attól tartok, a volt férjem bérelte fel az illetőt. De már intézkedtem, hogy véget vessek a dolognak.
Alig, hogy idáig ért, ismét csengett a telefon.
- Hallo! - vette fel.a kagylót Mrs. Rich. De nem a telefonbetyár már jól ismert hangja, hanem egy vadidegen borízű hang válaszolt.
- Maga az, Elly Rich? - kérdezte a hang. - Hallo, jól figyeljen ! Félórával ezelőtt elraboltuk a leányát. Egy milliócskát kérünk érte váltságdíjul. Maga személyesen hozza el. Ma pontban éjfélkor egy emberünk várni fogja a kikötői mólónál. Ha nem jönne vagy olyan csacska lenne, hogy a rendőrséghez fordul, a kis Maud nulla óra tizenöt perckor már nem él.

-Ugyan! - gyújtott unottan cigarettára Mrs. RICh.
Ez valami újabb trükk.
- Trükk?- üvöltött fel a hang. - Miss Rich, mondja csak el az édesmamájának, mi van magával!
- Kloroformmal elkábitottak nyöszörögte Maud a kagylóba. – És most itt vagyok egy székhez kötözve, valami bűzös pincében. Anya, segits!
- Nos?- vette át a kagylót a borízű hang tulajdonosa.- Mi a válasza?
- Nincs itthon egy millióm - mondta Mrs. Rich. – És a bankok zárva vannak. Nem váhatnának holnapig?
A beszélgetés elnyúlt kicsit. A bandita türelmet kért, és súgdolózni kezdett valakivel,
aki feltehetőleg mellette ált, aztán újabb ajánlattal rukkolt elő. Tárgyaltak, alkudoztak. Egyszercsak furcsa zaj hallatszott a kagylóban. Mintha egy ajtón dörömböltek volna. Újabb néhány perc telt el, majd felcsendült a telefonban egy kellemes bariton:
- Semmi baj, asszonyom! Itt Saver őrmester a rendőrségtől.- A lányát kiszabadítottuk, már úton van vele a kocsi hazafelé.
(Hogyan jött a bűntény nyomára a rendőrség?)

           MAUD VISSZATER: Történetünk elején megírtuk, hogy Mrs Richet valaki zaklatta telefonon, és már intézkedett, hogy az illető ne sokáig garázdálkodhasson. Ez az intézkedés nem jelenthet mást, mint hogy figyeltette a telefonját, és aki figyelte a telefont, a félreérthetetlen beszélgetést hallva azonnal értesítette a rendőrséget, amely - mivel a beszélgetés szerencsére elhúzódott - idejében közbeavatkozhatott.

Levéltitok
Kupónia külügyminisztere begyakorolt mosollyal fogadta a vele szemben ülő újságíró kérdéseit
- Igen!- válaszolta, a kezében tartott havanna-szivarból komótosan szippantva egyet. A személyi titkárom valóban megszökött, és jelenleg egy olyan ország titkos szolgálatánál működik, amely nem nevezhető éppen barátinak. De a fickóról már néhány hónapja gyanús jelentések érkeztek, így idejében megtettem a szükséges óvintézkedéseket.
- Ezek szerint már hónapok óta nem a személyi titkárának diktálta a bizalmas leveleit?
- Változatlanul minden bizalmas levelemet neki diktáltam. Postázásukat azonban más intézte.
- Mi haszna ennek, ha egyszer ismerte a közlemények tartalmát?
-No, valami haszna azért volt. A postázó megbízhatóságának hála az ellenséghez pártolt titkár ugyanis semmi hasznos információt nem szolgáltathatott ki megbízóinak.
(Ezt ugyan miként értette a miniszter?)
             LEVÉLTITOK: Úgy véljük, csak egy megoldás lehetséges. A miniszter, amióta gyanakodott a titkárra. minden címre több egymásnak ellentmondó levelet diktált neki. Mivel a postázást nem ő intézte, sohasem tudhatta, melyik levelet küldik el valóban, így - bár ő írta a bizalmas közleményeket - a titkos adatokkal nem ment semmire.

 

Oldal: MINIKRIMI 1-10
TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12 - © 2008 - 2024 - tukoraltaltalanyos.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat