KRIMIBE ÖLTÖZTETETT FEJTÖRŐK

(ÉLJEN KUN ERZSÉBET!)

A pénztelen nyomozó

 — Pattanj egy buszra, és gyere sürgősen a Levendula bárba — hívta fel telefonon egy este a segédjét Tengelice felügyelő.
Az már ágyban volt, de gyorsan magára kapott egy ruhát, és futott.
Csak az utcán vette észre, hogy otthon felejtette a tárcá" ját a buszbérletével együtt, és még aprópénz sincs nála. Visszamenni késlekedést jelentett volna, fogott hát egy taxit, és azzal robogott a helyszínre. Ami szintén nem volt okos dolog, hisz egy vas sem volt a zsebében, és a taxi sem fuvaroz ingyen.
(Vagy mégis okos dolog volt?)
                      A PÉNZTELEN NYOMOZÓ: Bizony okos dolog volt. Mert buszon nem lehet hitelbe utazni, a taxisofőr viszont hitelez addig, míg főnöke, aki a lokálban várja, kiváltja.
A fejezés elmarad
A szultán lefejezésre ítélt egy tolvajt, az azonban kegyelemért könyörgött.
- Kegyelmet hiába kérsz - felelte a nagyúr. - De választási lehetőséget adok. Tiéd az utolsó szó joga. Ha igazat mondasz, felakasztatlak, ha hazudsz, marad a fejezés. Dönts hát, és beszélj!
Hiszen beszélt is erre az agyafúrt tolvaj. Igaz, csak egy rövid mondatot mondott, de az olyan volt, hogy a szultán szándéka ellenére szabadon engedte.
(Mi lehetett az a mondat?)
                           A FEJEZÉS ELMARAD: „Engem le fognak fejezni" — állította. Ha ezek után valóban lefejezik, állítása igaznak bizonyul, márpedig ha igazat mond, akasztás járna neki. Vagyis a szultán, aki nem csorbíthatja tekintélyét szava visszavonásával, nem tehet mást, mint méltányolva a tolvaj csavaros észjárását, szabadon bocsátja őt.
A kavicsok

Ágota szépleány megleste a királyt, mikor az épp a kertben sétált, és elibe hullva könyörögni kezdett neki, hogy bocsássa szabadon az apját, akit lecsukatott. — Miért bocsátanám szabadon? -kérdezte a király. - Hiszen lopott.

- Kényeret lopott, mert nem volt mit ennünk. Mi nagyon szegények vagyunk, uram királyom.
-Sok a szegény itt. Ha mind lopna, nekem mi maradna?
- Jutna is, maradna is. De nem az én dolgom, hogy az országot kormányozzam. Csak az apámat kérem vissza, mert gyenge még a kezem egyedül szántani.
- Márpedig ingyen nem adom vissza az apádat. De mert kegyes kedvemben vagyok, megengedem, hogy visszanyerhesd.
- Aztán hogyan?
— Fordulj el, leányom. Arra a palota kapuja felé.
Ágota engedelmeskedett.
— Így ni. Most visszafordulhatsz. Látod itt ezt a kerti utat?
- Látom.
— Akkor azt is látod, hogy fehér meg fekete kavicsokkal
van felszórva. Az én zsebemben meg éppen volt egy kis üres bőrzacskó. Mikor elfordultál, beletettem abba egy fehér kavicsot, meg egy feketét. Hunyd be a szemed, és húzd ki az egyiket. Ha a fehéret húzod, egy óra múlva szabad az apád. Ha a feketét, örökre a börtönben marad.
Ágota úgy megijedt, hogy kis híján elszaladt. Mert jól tükrözött a palota híres üvegkapuja. Meglátta benne, hogy a király két fekete kavicsot tett abba a zacskóba. Hogy észre ne vegye, azért kellett elfordulnia.
De aztán mégsem szaladt el Ágota, hanem ottmaradt, mert eszébe jutott valami.
Ha eszébe jutott, meg is valósította. Így lett egy óra:múlva szabad az apja.
(Mit gondol, mivel járt túl a király eszén?)
                                                          A KAVICSOK : Benyúlt a zacskóba, kivett egy kavicsot, de még mielőtt a színét megnézhették volna, ki is ejtette a kezéből, egyenesen az ösvényre. Ott aztán úgy elkeveredett a többi hasonló színű kavics között, hogy senki fia többé fel nem ismerhette. Ahogy koppant a kavics, Ágota már fel is kiáltott: „Micsoda ügyetlen is vagyok én, kegyes jó királyom. De hát az izgalomtól lettem ilyen ügyetlen, s hogy leejtettem a kavicsot, semmit sem vesztettem. Hisz magad mondád, hogy egy fekete meg egy fehér kavics van a bőrzacskóban. Ha én a feketét húztam és ejtettem le, a fehér maradt benne. Viszont ha a fehéret húztam, fekete kavics lapul a zacskóban, és én nyertem." Így nyert valóban, hiszen a király tagadhatta, hogy a zacskóban maradt kő, fekete volt, azt meg el nem árulta volna, inkább engedte Ágota apját szabadon. Ha megnyerte, hadd vigye.  Vitte is boldogan, s apja urával együtt olyan jót nevetett az eseten, hogy, a hegyi visszhang belerekedt, mikor a hangos kacagásukat visszaverte.
A káromkodó hulla
Térjünk vissza a mesék világából ismét a valóság talajára. E kötetecskéből ugyanis ki nem maradhat a budapesti mentők leghíresebb krimije.
Úgy indult az eset, hogy egy férj — ne firtassuk miért - rá akart ijeszteni a feleségére azzal, hogy akasztott embert játszik.
Éppenséggel fel is kötötte magát, csak épp a hóna alatt csomózta át a kötelet, de olyan ügyesen, hogy sikerült teljes illúziót keltenie. Az asszony belépett, meglátta a kötélen a férjet, sikított egyet, és a nyitott ajtóban ájultan összeesett.
Erre a sikításra előkerült a szomszédasszony is, felmérte a helyzetet, s úgy látta, fosztogatásra soha nem volt jobb alkalom. Nyugodtan átlépett hát a mintaszerűen elájult feleségen, a férjet halottnak vélve, nyitogatni kezdte a fiókokat, szekrényeket.
Az  akasztott ember  mindezt végignézte, de meg sem mukkant. Nem akarta elárulni magát. Ám amikor a szomszédasszony pénz után kutatva már az ő zsebeiben is turkálni kezdett, nem bírta tovább. Lendített egyet a lábán, és jót rúgott a tolvajba, aki a  „halott bosszújától" annyira megrémült, hogy a rend kedvéért ő is elvesztette az eszméletét, Épp itt tartottak, mikor arra keveredett a másik szomszéd, látván a nyitott ajtót, meg a küszöbön fekvő nőt, elrohant riasztani a mentőket. Méghozzá anélkül, hogy beljebb nézett volna a lakásba. Mert neki meg az volt az elve, hogy az ember ne keveredjék semmibe. Főleg bűnügyekbe ne. És hála az előző esti tévékriminek, szentül meg volt győződve róla, hogy ha valaki élettelenül fekszik a küszöbön, az csak gyilkosság áldozata lehet. Mindezen kavarodás közben gyanútlanul megérkeztek a mentők. (Próbálja elképzelni, milyen kép fogadta őket!)
                               A KÁROMKODÓ HULLA: A telefonáló szomszéd sopánkodott és ájuldozott odakint, a két nő még mindig ájultan feküdt odabent. Egyedül az ijesztően himbálódzó akasztott ember hogyléte: nem lehetett kétséges, aki ahhoz képest, hogy hullát játszott, elég folyékonyan káromkodott. És ami a mentőorvost illeti, ha nem tartja vissza a jólneveltsége, ebben a káromkodásban szívesen segített volna neki.
Rablótámadás
-Nézzenek csak körül - mondta Hattyú úr a telefonon lakására hívott nyomozóknak. - Ennél az asztalnál ültem. A hátam mögött a rádió. Amint látják, még böhönc nagy,

régimódi, sok lámpás készülék. Olyan erős a hangja, mint egy bivalynak. S a rádiótól nem messze ott az ajtó, amin az a briganti bejött.
—Jó, majd körülnézünk - nyugtatta az egyik rendőrtiszt. - Csak mesélje el szép sorjában, mi történt.
- Ültem az asztalnál, mint mondám, és épp a pénzemet rendezgettem. Tartoztam ugyanis egy kollégámnak ötvenezer forinttal, amit már régen meg kellett volna adnom, de nem volt miből. Most végre mindenféle csip-csup mellékmunkából összegyűlt a nagyja, s mivel már igen sürgetett, gondoltam holnap beviszem neki. Hát ahogy ott számolom a bankókat, egyszer csak felüvölt valaki a hátam mögött, hogy , fel a kezeket, arccal a fal felé", egy pisztoly csöve meg böködi a hátamat. Segítségért akartam kiáltani, de a támadó jó ösztönnel bekapcsolta a rádiót, és hirtelen harsogó zene töltötte be a szobát, így hasztalan kiáltottam volna,
— Világos! — mondta a rendőrtiszt. — A hangos zenét nem tudta túlkiabálni. Ettől végleg inába szállt a félsz, és mire végre meg mert fordulni, eltűnt a támadó, s vele a pénz is. Így volt?
- Szó szerint így.
- Tőlem meg azt kívánja most, hogy igazoljam minél több rendőrségi pecséttel, mi történt. Holott az egész történetből egy szó sem igaz. Csupán azért találta ki a rablómesét, hogy a kolléga előtt, akinek nem tudja megadni, amivel tartozik, tisztázza magát. Tán be is válik a csel, ha nincs az elbeszélésében egy parányi hiba.
- Miféle hiba? - dadogta Hattyú úr. - Nem értem a miről beszél.
(Ön érti? Ha igen, bizonyára rá is jött, milyen hibát követett el a korántsem makulátlanul fehér Hattyú. Nos milyet?)
                            RABLÓTÁMADÁS: A régi lámpás rádiókészülékek meglehetősen lassan melegszenek fel, így ezt a rádiót bekapcsolva hirtelen semmiképp sem hangozhatott fel a hangos zene. S ha a történet. ilyen fontos pontján sántít, hitelét veszti a többi része is.

Ki beszél ?
A Pézsmamoly utca sarkán álló rendőrhöz odalépett egy meglehetősen feldúlt állapotban lévő házaspár.
- Nagyon kérjük, kísérjen haza minket — mondta a férj. - Innen a második házban lakunk, a félemeleten, és nem merünk egyedül benyitni a lakásba, mert valami idegen tartózkodik odabent. "
- Honnan tudják ? - kérdezte a rendőr. - Voltak odafent?
- Még nem. De pár perce történt egy fantasztikus eset. A szomszédos téren lévő telefonfülkéből fel akartam hívni a lakást, ám a szám foglalt volt. Egyszercsak, a még le sem tett kagylóval a kezemben látom, hogy a téren át közelít a fülke felé a feleségem. Teljesen megdöbbentem. Telefon Ikrünk nincs, lakáskulcsunk is csak kettő van, egy nálam, egy az asszonynál, és soha senkit nem hagyunk a lakásban egyedül. Amiből okszerűen következik, hogy ha mindketten az utcán vagyunk, nincs aki beszéljen a telefonunkon. Mégis foglaltat jelzett. Kísérteties! Nem? De mivel nem hiszek kísértetekben, inkább arra gyanakszom, hogy valaki illetéktelenül behatolt.
- Nézzük meg! - javasolta a rendőr. — Bár nem csodálkoznék túlzottan, ha a lakásban az elmondottak ellenére sem találnánk senkit.
(Mint kiderült, tényleg nem járt senki a lakásban, míg a házaspár távol volt. Az is kizárható, hogy a telefon elromlott volna. Akkor meg mitől jelzett foglaltat a szám?)

                            KI BESZÉL?: Attól, hogy valaki más is hívta az idő . tájt, mikor a férj tárcsázott, s az illető kivárt néhány csengetést, abban a reményben, hogy majd felveszik a kagylót. Mint köztudomású, ilyenkor is foglaltat jelez a telefon, míg a hívó fél nem bont, azaz a saját kagylóját helyre nem teszi.

Bankók a szalmazsákban
Gyöngy Márton gyanúba keveredett egy sikkasztási ügyben, ezért házkutatást tartottak nála. Találtak is a szalmazsákában közel 200 000 forintot, 100 és 500 forintos címletekben, de azzal védekezett, hogy a pénz jogos tulajdona, amelyet 1949 óta őriz a szalma között. - Abban az évben adtam el az apámtól örökölt házat - magyarázta. — És elhatároztam, hogy félreteszem az árát öreg napjaimra. Nem is nyúltam a bankókhoz azóta.
— Úgy-e? — kérdezte a nyomozó. — Hát majd utánanézünk, igazat mond-e. Azaz léteztek-e már 1949-ben ilyen sorszámú bankjegyek.
- Felesleges utánanézni — szólalt meg az egyik rendőr.
- Enélkül is tudom, hogy ez az ember hazudik. (Miből jött rá ?)
                         BANKÓK A SZALMAZSÁKBAN: Abból, hogy 500 forintos címletek is voltak a pénzben. Márpedig az ötszázas aránylag fiatal pénz, 1949-ben még nem volt forgalomban, több mint húsz évvel később, 1970-ben bocsátották ki.
Pocok lebukik
A Fő utcán betörtek egy házba.
Alig vonultak ki a nyomozók, látják ám, hogy arra jön nagy fütyürészve Pocok Bandi, a többszörösen büntetett betörő.
- Hát te honnan jösz? - kapta kérdésvégre az egyik rendőr.
- A folyóról - mondta Bandi. - Olyan tisztességesen élek mostanában, hogy belegémberednek a tagjaim. Muszáj olykor megmozgatnom őket kicsinyt.
- Netán úszni szoktál?
- Azt csak nem tilos? Most is ledobtam a ruháimat a párton, már vetettem magam a vizbe. Mindig jó úszó volntam, semmit nekem keresztben átúszni ezt a széles folyót.
-Ma például hányszor úvétad át?
-Háromszor,
-Tudtam én mindjárt, hogy te követted el ezt a betörést, Megismertem a közéd nyomát meg a stílusodat, De azt ugyan nem hittem volna, hogy még vissza is merészkedsz a tett színhelyére, sárgarigóként fütyürészve. Ennyire várod a bilincset, fiam? (Pocok Bandi nem várta. De azért csak megkapta. Min bukott le?)
                  POCOK LEBUKIK : Azon a kijelentésén, hogy háromszor úszta át keresztben a folyót. Hisz, ha igaz, amit mond, a túlsó parton köt ki pucéran, míg ruhái az innensőn maradnak. , S valószínűtlen, hogy meztelenül sétálni állna szándékában.
Víz és whisky
Az ügy teljesen simának látszott.
Gloria, a kis Sztriptíz-táncosnő megivott egy fél Üveg whiskyt, aztán belépett a fürdőkádjába, kinyitotta a csapot és részeg mámorában elbóbiskolva belefulladt a fürdővizébe, Amikor Pertick felügyelő a lakásba lépett, a víz már bokáig ért.
-Tetszik tudni, nyitva hagyta a csapot! — magyarázta a házmesterné, - Én zártam el, amikor feltörtük a lakást. A rendőrség emberei alig húsz perc alatt végeztek. Csak a felügyelő maradt a helyszínen, valamint a segédje, Quill, meg a házmesterné.
-Ki fedezte fel a dolgot? - kérdezte Pertick.
- Én! - húzta ki magát fontossága tudatában a házmesterné, - De csak miután Mr. Moon, a művésznő alatti lakás tulajdonosa leszaladt hozzám, hogy átázott nála a mennyezet, és már a fal is csurom viz. . , Szinte mulatnom kellett, olyan ijedt képet vágott.

-Mitől ijedt meg annyira ? — Hát a víztől. Van ugyanis egy nagyon értékes képe.
-Hogy is hívják csak azt, aki festette . . . ? Tudom már, valami Murillo. És ez a kép teljesen átnedvesedett ott a falon.
—Gazdag ember Mr. Moon? - Ördögöt gazdag. Még a házbérrel is gyakran adós marad. De a kép az igen sokat ér, a múzeum is nyilvántartja, s Mr. Moon értékeli az ilyesmit, mert maga Is festőművész. Egyébként örökölte a képet, és bár nagyon keveset keres, azt mondja, a világért meg nem válna tőle.

 —Nézzen körül kicsit a lakásban, Quill! — állt fel a felügyelő. - Hátha találvalami naplót vagy ilyesmit. A Glória féle lányok hajlamosak a szentimentalizmusra. Én közben lemegyek Mr. Moonhoz, és megnézem azt a Murillót. A festőművész feltűnő szívélyességgel fogadta a felügyelőt, a Murillo-kép is ott függött még a valóban alaposan át ázott falon. - Szép kép! - mondta Pertick. - Aztán, mintha nem érdekelné tovább a dolog, megkérdezte : - Ön ismerte Gloria Swanholmot?

-Persze, hogy ismertem — biccentett Moon. — Hiszen itt lakott felettem. De nem voltunk közelebbi kapcsolatban.
— Bocsánat! -lépett be á szobába Quill -, de találtam valamit, ami tán fontos lehet! — és átnyújtott a felügyelőnek egy levelet.  Mr. Moon halottsápadt lett.
— Ezt a levelet én írtam! - mondta. - Hazudtam, amikor az előbb azt állítottam, hogy nem ismertem közelebbről Glóriát.
Pertick a zsebébe nyúlt. Elővett egy darabka medvecukrot, és szórakozottan rágcsálni kezdte. Mióta egészségi okokból leszokott a pipázásról, mindig medvecukrot rágott, ha gondolat ritmust váltott.
- Tehát? - kérdezte Mr. Moont. ,
-Gloria és én szerelmesek voltunk egymásba - mondta a festő -, de erről senki sem tudott. Nekem menyasszonyom van, titkolódzni kellett hát.
— Hol szoktak találkozni?
— Éjszaka, és mindig nála. Volt kulcsom a lakáshoz. Most azonban szakítani akartam vele, mert közeleg az esküvő. Ő meg fenyegetőzött, hogy ha elhagyom, mindent elmond a jövendő apósomnak, akkor meg fuccs a partinak, ami anyagi okokból számomra létérdek.
- És miért csak most mondja el mindezt?
— Hiszen említettem, hogy közeleg az esküvőm. . . Féltem a botránytól. Attól, hogy ha beszélek, csak bajba keverem . magamat, Dehát a levélből úgyis minden kiderül. Nem tudtam, hogy megvan, mert Glória azt mondta, amikor elolvasta, dühében tűzbe dobta.
Pertick intett a segédjének.
-—Vigye át a szomszéd szobába Mr. Moont, és vegye jegyzőkönyvbe a vallomását. Szeretnék kicsit magamra maradni, mert telefonálnom kell valahová. .
A telefon azonban nem lehetett nagyon sürgős, mert a felügyelő, amikor egyedül hagyták, először a Murillo képet vette le a falról. Hosszasan nézegette, aztán letépte a keret hátára ragasztott, nedvessége ellenére vadonatújnak tűnő papírt. j
- Nem tévedtem! - mormolta magában. - A vászon is egészen új. Ez a kép nyilvánvalóan hamisítvány. Méghozzá sebtiben készült és hitvány.
Most már valóban a telefonhoz ment, felhívta a rendőrséget, és egy kocsit kért, két emberrel. Azután visszahívta a szobába a segédjét meg Mr. Moont.
—Úristen, felügyelő úr, mit csinált? - kérdezte a festő rémülten, mikor a képet meglátta. — Pertick viszont ezt kérdezte .
— Hol az igazi Murillo ? Mert lennie kell egy igazinak, ha a házmesterné azt mondja, a múzeum is nyilvántartja. !
- Nem értem, mit akar — nyögte Moon.
- Én viszont értem! - dugott újabb medvecukrot a szájába Pertick, - Leitatta Gloria Swanholmot, aztán belefojtotta a fürdőkádba, és a csapot nyitva hagyva kilopakodott a lakásból. Minthogy előre kidolgozta az egész tervet, jó előre lemásolta a Murillót is, hiszen tudta, hogy át fog ázni a fal, és ha rajta van a kép, átázik az is. Márpedig, ha a mind kellemetlenebbé váló Glóriát nem is sajnálta, a Murillóját igen . . . Csöngettek, Quill! Ezek a mi embereink. Eressze be őket. Aztán, ha Moon előadta a az igazi Murillót, akár mehetünk is.
- A vallomásom után kezdett gyanakodni a képre? -kérdezte összeroskadva Moon.
(Ön szerint mit válaszolt a felügyelő?)
                           VÍZ ÉS WHISKY: , Nem! - mondta Pertick. - Amit bevallott, csak az indíték szempontjából volt érdekes. Gyanakodni viszont már akkor kezdtem magára, amikor a szobába léptem. Mert ha az a Murillo valódi lett volna, nem hagyta volna ott függni a csuromvizes falon. Viszont a kritikus órában másolatot akasztani a valódi helyére csak olyan embernek juthatott eszébe, aki előre tudta, hogy a fal át fog nedvesedni
Dupla vagy senki
Ticket felügyelő egy bankrablás ügyében nyomozott vidéken, ezért a szokásosnál kissé később ment be a hivatalába.
- Mi újság? - nyitott be az ügyeletes szobába.
Hero, a segédje, testsúlyát meghazudtoló fürgeséggel felpattant az asztaltól, és elébe szaladt:
- Csakhogy megérkezett, főnök! Hajnal óta próbáljuk előkeríteni, de a telefonja nem felel, és Brown őrmester is hiába járt már vagy háromszor a lakásán, a csengetésre senki sem nyit ajtót.
-Nocsak! - nevette el magát a felügyelő. — És tulajdonképpen miért, köröz engem az egész rendőrség? Meggyilkolták a fél várost éjszaka?
- Ellenkezőleg. Egy emberrel kevesebbet gyilkoltak meg,
-mint kellett volna.

-Ezt talán még kibírjuk valahogy .
Hero olyan fancsali képet vágott, amiről lerítt, hogy a maga részéről más véleményen van.

- Megtudhatnám végre, mi történt? - kérdezte Ticket.

-Attól tartok több, mint amennyit el lehet viselni! - nyögött egyet Hero. — Éjfél után öt perccel telefonált egy asszony, hogy megölte a férjét, bizonyos Thomas Shortot, a Pálma bár tulajdonosát. Természetesen nyomban intézkedtem, hogy kimenjünk a helyszínre, de még elő sem állt a kocsi, amikor kopogtattak az ajtómon, és a kapunál szolgálatban lévő őrmester betuszkolt egy szerfelett izgatott állapotban levő férfit, aki ugyancsak azért akart feljelentést tenni önmaga ellen, mert a már említett Thomas Shortot megölte. Sebaj, gondoltam. Még mindig jobb két gyilkos, mint egy sem, S emberemet egy cellában biztonságba helyezve, elindultam a gyilkosként elsőnek jelentkezett Mrs. Shorthoz.
-Ismerem a hölgyet. Egy időben ő is ott dolgozott a bárban. Amolyan északi szépség. Szőke, és hűvös modorú.
- Nos a gyilkosságot is meglehetősen hűvösen adta elő. Mint mondotta, régen készült rá, mert gyűlölte a hites urát. Ezen az éjszakán aztán, amikor Mr. Short szokása szerint ütései elől a szerencsétlen asszony végül is szerelmeséhez, a kettes számú gyilkosként fogva tartott Mr. Polluthoz menekült, aki az elgyötört nőt meglátva fenyegetőzni kezdett, hogy megöli Shortot, és vallomása szerint ezt meg is tette. Mrs. Short viszont a szemébe mondta, hogy a férjét ő maga ölte meg. Ezek után, mondhatnám merő kíméletből, már említeni sem mertem nekik, hogy az előadottak szerint kétszeresen megölt Short még most is él.

- A karambolozott kocsi csomagtartóját átvizsgálta? - kérdezte Ticket.
-ma még nem, uram.
- Ez hiba volt. Elvontatták már a kocsit?
- Úgy rendelkeztem, hogy amíg ön meg nem érkezik, hozzá se nyúljanak. Egy őrszemet állítottam mellé, az vigyáz rá.
- Helyes. Akkor magam megyek Willen Greenbe. Szinte biztos vagyok benne, hogy ama bizonyos csomagtartóban megtalálom a mi Mr. Shortunk hasonmását.
- Elevenen? — csodálkozott rá Hero. kk
- Se elevenen, se holtan - kacsintott Ticket, majd előkotorászván zsebéből a pipáját, komótosan rágyújtott.
- Fantasztikus észjárása van, főnök! Tulajdonképpen mire gyanakszik ?
(Tényleg, mire gyanakodhat? . Miféle se eleven, se holt hasonmásra? Netán épp ez a mondat a kulcs a megoldáshoz? Nos van egy javaslatunk! Próbálja képzeletben befejezni a minikrimi-novellát, aztán lapozzon hátra, ahol a megfejtések eddig kialakított formáját megbontva, Szép szabályosan leírjuk, hogyan képzeljük el a befejezést mi.)

DUPLA VAGY SENKI: - Arra gyanakszom - mondta Ticket -, hogy az egész komédiát maga Mr. Short rendezte meg. Csináltatott egy ember nagyságú műanyag bábut, amely teljesen úgy nézett ki, mint ő, hisz tudja, hogy ezek a bábuk ma már milyen tökéletesek... Aztán azt háttal a nyitott ablaknak leültette az íróasztalhoz, majd megfelelő pillanat. ban kilőtt egy golyót a revolveréből, és elbújt. A lövésre, mint erre előre számított, elősietett az asszony, s az asztalra borult bábut meglátva, azt hitte a férje halott. Mi mást gondolhatott volna ezek után, mint azt, hogy a gyilkos Mr. Pollut, s hogy a szeretett férfit megmentse, önmaga ellen — tett feljelentést. Csakhogy Mr. Pollut is ott ólálkodott közben valahol a kertben - ki tudja, talán valóban gyilkossági szándékkal -, és szintén hallotta a lövést. Amire az ablakhoz lopakodott és belesett, ő már valószínűleg nemcsak a bábut látta, hanem a kirohanó asszonyt is, tehát biztos volt benne, hogy Mrs. Short lőtte le a férjét, s amint az asszony helyette, ő az asszony helyett akarta vállalni a tettet. Efféle áldozatkészségre szerelmeseknél mindig számíthatunk. Így aztán, amíg Mr. Short telefonált, Mr. Pollut épp beért a rendőrségre.
— Ez idáig érthető! - bólintott Hero. — Sőt az is, hogy egymást féltő siettükben elmulasztottak jobban körülnézni. De mi szüksége volt Mruas Shortnak erre, az egész cirkuszra? El akart tűnni a. felesége életéből, és Dél-Amerikában, . új néven, új életet kezdeni az imádott bárénekesnő oldalán, A műanyagbábúval a hóna alatt látszólag sikerült is feltűnés nélkül elhagynia a házat. Fogadni  mernék egy csomag pipadohányba, hogy találunk a babán kívül a kocsiban egy hamis névre szóló útlevelet is, meg jelentősebb. összegű készpénzt vagy más értéket, mert a vagyonát nyilván nem akarta örökségül hagyni Mr. Short  a bábut gyászoló özvegynek. A vizsgálat, mint már annyiszor, most is igazolta Ticket feltévését.. Hero. a köcsi ülésszövete alól előkotort gyémántokat vizsgálva csak a fejét csóválta .
— Főnök, maga az ördöggel cimborál.  

-Ha valóban cimborám volna az ördög — sóhajtott Ticket -—, akkor most megkérném, hogy állítsa talpra mielőbb . ezt a Shortot, mert igencsak, szívesen elbeszélgetnék már vele.

Hátborzongató história
- Valami lord keresi, főnök - nyitott be Loom felügyelő. höz Trick, a segédje.
— Az ís csak ember - vont vállat Loom. - Eressze be.
— Az embernek nevezett lord azonban meglehetősen embertelen állapotban volt. Csak úgy sütött belőle az aggodalom.
— Megígéri, hogy diszkréten kezeli, amit elmondok? - kérdezte.
Loom ajkán végig futott egy félmosoly.
— Nem azért ültettek ide, hogy ígérgessek -tárta szét a kezét. — Főleg olyan ügyekben, amelyeket nem is ismerek. Tegyük fel, ön bevallja nekem, hogy meggyilkolta, és miszlikbe aprította a felesége ángyát. Hogy az ördögbe kezeljem én azt diszkréten?
— A mi családunkban nem szokás gyilkolni, uram.
- miénkben sem szokás, a minap az unokaöcsém mégis halálra gázolt egy nyulat.
— Ez még nem nevezhető gyilkosságnak.
— Ha fel tudnám támasztani azt a nyulat, és megkérdezném, ő bízvást másként vélekedne.
— Ön tréfál velem?
-Attól tartok, inkább ön élcelődik. Nem mondaná meg végre, hogy miről van szó?
— Arról, hogy elloptak a lakásomról egy ónkupát.
—Értékes darab volt? ,
— Nem különösképpen. Inkább afféle családi ereklye.
—És hol állt az a kupa?
— Hiszen épp ez a rejtély a dologban! Ott állt a dolgozószobámban egy polcon, két dúsan aranyozott ezüst serleg között. Megér vagy húszezer fontot darabjuk. De ezek nem kellettek a betörőnek. Ott is hagyta őket. Csak az ónkupára fájt a foga.
-Szerény ember lehetett az a betörő. Voltaképpen hogyan hatolt be a lakásba?
- Fogalmam sincs róla. A bejárati ajtókon semmi külsérelmi nyom. Igaz, nincs is rajtuk bűvös ördöglakat. A zár  akár egy hajtűvel kinyitható. Mivel mindig tartózkodik otthon valaki, semmi értelmét nem láttam komplikált biztonsági berendezéseket felszereltetni. De hát pillanatnyilag nem ez a lényeg.
- Hanem mi?
-Mondja, hisz maga a szellemidézőkben ?
— Hogyne hinnék bennük. Hiszen léteznek.
-Nem így értettem. Abban hisz-e, amit csinálnak, s úgy általában, a szellemekben?
- Csak nem arra gyanakszik, hogy egy kísértet lopta el az ónkupáját?
-Az sem lehetetlen, bár valószínűtlen. Mindenesetre ez az a pont, ahol diszkréciójára számítok.
- Ó, szellemekkel szemben minden diszkréciót készségesen megígérek. I
- Ön megint csúfolódik:. Én viszont hiszek a szellemekben, és azért kérem a diszkrécióját, mert ártalmamra volna, ha ez széles körben elterjedne rólam.
- Bennem megbízhat. Ebben az ügyben biztos nem hívok össze sajtókonferenciát.
-Késő is lenne. A sajtónál ugyanis már jelentkeztek a szellemek.
-Nocsak! És mikor?
-Pár nappal az ónkupám eltűnése után az egyik reggeli a lap interjút közölt egy Stutter nevű ismert szellemidézővel, aki a cikkíró szerint maga kereste fel a szerkesztőséget, hogy egy furcsa ügyben segítségét felajánlja. Mint mondotta, egy szeánszon megjelent neki VIII. Henrik szelleme, és közölte vele, hogy a redakció épületétől nem messze, elloptak egy ónkupát. Többet aznap nem lehetett kihúzni őfelségéből, Mr. Stutter azonban feltételezte, hogy egy újabb szeánszon azt is megtudja, hol rejtegeti a tolvaj a kupát, a túlvilági nyomozáshoz azonban feltétlenül szükségesnek tartotta a lakás tulajdonosának jelenlétét,
— Ön természetesen valóban a szerkesztőség közelében lakik ?
— Közvetlenül mellette.
-És mivel csak az én diszkréciómat kérte, VIII. Henrikéét nem, ő nyugodtan fecseghetett."
— Persze, hogy fecseghetett. Különben ismerem Mr. Stuttert. Nálam szolgál a kishúga.
-Stuttert, én is ismerem - mondta Loom. - Épp a múlt héten hallottam, hogy mostanában rosszul megy neki. De ha a szellemek vállalták a nyomozást, miért fordul a rendőrséghez, azaz hozzám?
— A feleségem tanácsára. Tudja, ő nemigen hisz a szellemekben, s amikor beszéltem Stutterrel azt mondta, hogy  elenged ugyan a széánszra, de csak egy rendőrnyomozó kíséretében, . I
- Okos nő a felesége, uram. És mikor lesz a szeánsz?
— Holnap, azaz kedden délután.
-Pompás! - vélte Loom, aki kezdte megkedvelni emberét. Miután átbeszélték a részleteket, egész a külsőajtóig kísérte. Aztán behívta a szobájába Tricket

—    Tartsa holnap a frontot idebent — mondta: - Én ugyanis spiritiszta szeánszra megyek. .— Hogy hová megy, főnök? - hűlt el Trick.-Mint említém, szeánszra — ismételte meg Loom, és töviről hegyire elmesélte a történetet azzal, hogy a diszkréció persze Trickre nézve is kötelező.—De hiszen ez őrültség! — nyögött fel Trick..- Nem hiszem, hogy. őrültség lenne - mondta Loom. -Éppen ellenkezőleg, biztos vagyok benne, hogy a szellemek . ezúttal valóban nyomra vezetnek.Trick alig várta, hogy szerda reggel legyen.- Na mi van VIII. Henrikkel? - rontott a felügyelőre, amint az belépett.- Nem jelent meg! - vágott szomorú képet Loom. - Tán mert sértette, hogy indiszkrécióval vádoltam. De más szellemek csak úgy nyüzsögtek a szeánszon. Egy szelíd kis légi szellemmel aztán szót is értettem. Elfuvolázta, hogy az ónkupa a lord nyaralójában található, dél-nyugati irányban elásva, a veranda melletti diófa alatt. Pontos információ volt, ki is ástuk később a kupát épségben, de a tettes nevét a légi szellem nem tudta megmondani. Csak a tolvaj külsejét írta le. Azt.állította vörös hajú, kerek arcú, szeplős ember vitte el a kupát. Még arra is emlékezett, hogy amikor a házba lopakodott, homokszínű térdnadrágot, és barna kockás, nyitott nyakú inget viselt, rávarrott zsebekkel. Ám hogy minek hívják az ipsét, hol lakik, arról szegény kis szellemnek fogalma sem volt. - Tán tovább kellett volna faggatni — mondta Trick.- Minek? - nézett rá csodálkozva Loom. - A szellem megtette a kötelességét, a szellem elmehetett. Mire idáig jutottunk már úgyis tudtam ki a tettes-És ki volt? — Találja ki! - nevette el magát Loom, - És mint akit nem érdekel tovább a dolog, kényelmesen hátradőlt.(Természetesen ön is kitalálhatja a tettes nevét! Sőt, ismét módja van befejezni a krimit — persze csak gondolatban -, hisz a befejezések kitalálásában most már igazán van gyakorlata. Nos, mi lehet a hátborzongató történet vége ?)

—    HÁTBORZONGATÓ HISTÓRIA: Tricknek semmi kedve nem volt a találgatáshoz, így hát addig ostromolta újabb kérdésekkel Loomot, míg az megadta magát, és beszélt. . - A kishúg volt a tolvaj — mondotta. — A felbujtó viszont - Stutter, azaz a szellemidéző maga. Mivel rosszul ment neki, épp kapóra jött, hogy a hugocskája a lordnál szolgál. Ellopatta hát vele a kupát, aztán bement a népszerű lap szerkesztőségében, és felajánlotta, hogy idomított szellemei segítségével előkeríti a családi kincset.  Ezt nem értem — gondolkodott el Trick. — Ha rosszul ment neki, miért nem a két értékesebb serleget lopatta el?— Mert nem a lopás  volt a fő célja, hanem hogy némi — hatásos reklámhoz jusson. Elvégre, ha a lordnak a segítségére siettek a szellemek, miért ne kérné ki ügyes-bajos dolgaiban más is a segítségüket? Esküdni mernék, hogy nem a lebukás bántotta legjobban, hanem az, hogy a leleplezés miatt elmaradt a cikk szépen eltervezett folytatása, amelyben a szellemek sikeres működéséről lett volna szó. - És miközben tervezgetett, nem félt attól, hogy a rendőrség közbelép? - Nagyon is félt tőle. Ez volt a másik ok, hogy csak az ónkupát vitte el, ami a bíróság előtt kisebb véteknek minősül a vagyont érő serlegek eltulajdonításánál, mégis megfelel a célnak, hisz húgától tudta, hogy a kupához érzelmi szálak fűzik a lordot. De ezt a kupát sem tartotta magánál, hanem voltakép visszaadta, mikor épp tulajdonosa saját földjében, a nyaraló kertjében ásta el. A legaranyosabb csele azonban az volt, mikor a szellemmel megtévesztő személyleírást adatott a tolvajról, hogy bűntársát, vagyis a készséges húgocskát mentse. Mint mindig, ezúttal is szellemes a megoldása, főnök. - Igen! — kacsintott rá Loom. - Spiritiszta szeánszról lévén szó, ezúttal a szó szoros értelmében szellemes.

 

 

Oldal: MINIKRIMI 102-111
TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12 - © 2008 - 2024 - tukoraltaltalanyos.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat