KRIMIBE ÖLTÖZTETETT FEJTÖRŐK
(ÉLJEN KUN ERZSÉBET!)
Három gyanúsított
Az erdőben rábukkantak egy ismeretlen férfi holttestére. A vizsgálatok hamarosan kiderítették, hogy körülbelül két hónapja ölték meg. Az azonosítás után a napra is következtetni lehetett, hogy mikor. Végül is három gyanúsítottat állítottak elő.
Az egyik már nem tudott visszaemlékezni, mit csinált azon a bizonyos két hónap előtti napon. A másiknak úgy rémlett, épp e napon látogatta meg Párizsban élő húgát, de esküdni nem mert a dologra, mint mondta az is lehet, hogy előtte való napon utazott Párizsba. A harmadik a kérdéses nap minden órájára tudott alibit igazolni. A három gyanúsított közül kettőt elengedett a nyomozó, egyet bent tartott a rendőrségen. (Melyiket tartotta bent?)
HÁROM GYANÚSÍTOTT: A harmadikat, akinek részletes alibije volt. Az ember ugyanis általában nem emlékszik rá pontosan, hogy mit csinált egy három hónap előtti napon. Aki ilyen pontosan emlékszik, és ilyen részletes alibije van, arról feltételezhető, hogy előre gondoskodott: baj esetén igazolni tudja hol volt, azaz nem ő a tettes.
A régimódi úr
És melyik volt a legnehezebb esete? - kérdezte a riporter a mesterdetektívet, amikor interjút készített vele. -A legnehezebb afféle magánügy volt - nevette el magát
a nyomozó. - Egy hetvenkilenc éves barátom felesége keresett fel, hogy segítsek kideríteni, kinek udvarol a férje. Mi tagadás, kissé meghökkentem. Barátom régimódi ember, ma is Csatos zoknitartót visel, cipőgombolót és bajuszkötőt használ, ráadásul a hűség mintaképe és abszolút monogám. Pont nyolcvanadik évében változott volna meg, és szaladgálna szoknyák után?
- Hát éppenséggel volt már olyan a szakirodalomban, hogy valaki öregségére kergült meg. - No persze. De a barátom nem az a fajta. Az asszony mégis tévedhetetlen biztonsággal állította, hogy férje házon kivül is levetkőzik időnként, s oly meggyőzően érvelt, hogy már csak kíváncsiságból is elhatároztam, utánajárok a dolognak. Nyomozásom során aztán kiderült hogy a hűségen ugyan nem esett csorba, de a vetkőzés ténye igaz. Barátomn ugyanis szívbaja miatt orvoshoz járt, felesége előtt
azonban ezt kíméletből titkolta. (Most önön a nyomozás sora! Miből jött rá a feleség, hogy idegen helyen vetkőzik az ura?)
A RÉGIMÓDI ÚR: Szó volt róla, hogy a férj csatos zoknitartót hordott. Az ilyen zoknitartó Csatja, mint ismeretes, erősen domború nyomot hagy, amely mosásig megmarad. Az is természetes, hogy ha valaki leveti, majd megint felveszi a harisnyát sosem ugyanarra a helyre csatol vissza. Mivel hősünk bajuszkötőt' is használt. valószínűleg hiú és pedáns ember volt, sokat adott magára. Ebből viszont az következik, hogy minden nap tiszta zoknit vett fel (különben sem szokás egy zoknit több napig hordani). Így aztán valahányszor két csatnyom volt a zoknin egy helyett, az asszony tudta, hogy a férje napközben levetkőzött valahol. Vagyis a zokni volt az áruló, amelyet szívvizsgálatnál bizony valóban gyakran le kell vetni.
Mesekrimi
Hófehérke egyszer kipottyant a saját tulajdon meséjéből, és mire visszamászott bele, sehol sem találta a hét kis törpéjét. Viszont talált helyettük hét kicsi gengsztert. No sebaj! Főzött, mosott azokra is, kijöttek egymással szépen. A mese meg folytatódott a maga útján, ahogyan kellett. Jött a mérgezett alma, utána megjött a herceg, elvette feleségül az ébenfekete hajú Hófehérkét, s vitte tornyos kastélyába.
Ott étek boldogan, gondtalanul, míglen egy éjszakán éktelen dörömbölés verte fel őket. A hét kicsi gengszter toporgott a kapunál, bebocsátást kérve, de sebtiben, mert
ahány rendőr Meseországban volt, az mind őket üldözte.
- Ne féljetek, elrejtelek benneteket!- ölelte magához őket a hű Hófehérke. S jó szándékban nem is volt nála hiány. Bár azért hiány is volt valamiből. Mégpedig szobákból. A kastélyban ugyanis csak hat vendégszoba volt, így szegény Hófehérke sehogy sem tudta, miként helyezze el, hét régi barátját.
Mindenesetre sorba állította őket a folyosón, aztán kézen fogta az első falatnyi gengsztert, és kinyitotta neki az első vendégszobát. A második gengszterkét megkérte, hogy várjon egy csöppet, majd kézenfogta a harmadikat, és kinyitotta neki a második vendégszobát. A negyediket a harmadik szobába vezette, az ötödiket a negyedikbe, a hatodikat, az ötödikbe... Végül visszament a várakozóhoz, és elhelyezte a hatodikban. Így azután minden kis gengszternek jutott saját szoba.
(Vagy mégsem?)
MESEK KRIMI: Mind a hétnek semmiképpen sem juthatott külön szoba, csupán a fogalmazás csalóka. Mert igaz, hogy Hófehérke csak egy kis gengsztert kért meg, hogy várakozzon, de mikor ehhez visszament mégsem egy, hanem két törpe várakozott a folyosón: az, amelyik a sorban eredetileg másodiknak, és az, amelyik a sorban eredetileg hetediknek állt.
A fényképek
Négy fiatalember feltört egy Trabantot, és elrobogott vele. Több tanúja is volt az esetnek, de olyan gyorsan játszódott le minden, hogy mire az emberek észbe kaptak, és felfogták mi történt, már nem tehettek semmit. Illetve egyet mégis tehettek. Felhívták a rendőrséget. A nyomozók, akik kiszálltak, szinte biztosak voltak benne,
hogy egy általuk jól ismert galeri többszörösen büntetett tagjai az autótolvajok. Négylevelű lóherének becézték önmagukat, mivel négyen voltak összesen, és soha senki idegent nem vettek be maguk közé.
- Felismernék a fiúkat? - kérdezte a nyomozás vezetője a tanúkat.
- Fel! - mondták azok, kissé bizonytalan hangsúllyal. de lelkesen, így hát megkérte őket, fáradjanak be a rendőrségre, és elibük tette a lóhere négy levelének fényképét. Ez a szőke fiú biztosan köztük volt! - mondta az egyik tanú. - De a többire nem mernék rávallani. Ên is felismerem a szőkét, de a másik hármat is - így a következő.
- Eskü alatt is vallaná, hogy ők voltak?
- Hát...
Hasonlóképpen járt szegény nyomozó a többi tanúval. Fontoskodtak, magyaráztak, de az első komolyabb szóra összezavarodtak. A detektív végül is elhatározta, hogy kipróbálja a memóriájukat.
- Jól figyeljenek ! - mondta. - Én névszerint ismerem ezeket az embereket, akiknek a képét a kezemben tartom, és most bemutatom őket maguknak is. A szőke fiú neve
Bandi. A szakállast Gézának hívják. A fekete, fürtös hajú a Jóska, a negyedik pedig, vagyis ez a mefisztó szemöldökű Vencel névre hallgat. Megjegyezték, ugye? No akkor most összekeverem, majd újra az asztalra teszem a képeket, egy
papírra meg felírom a négy nevet, és a papírt a fotók mellé teszem. Így ni! Aki vállalkozik rá. hogy megmondja, melyik név melyik fotóhoz tartozik, az jelentkezzen.
Valamennyien vállalkoztak a játékra. De bizony elég silány lett az eredmény. Volt aki csak egy név- kép kapcsolatot ismert fel helyesen. Volt, aki kettőt. Igaz olyan is akadt, aki négyet.
- Érdekes !- töprengett el magában később a rendőrtiszt. - Ezeknek az embereknek nem valami jó az emlékezőtehetsége, egy-két nevet mégis tudtak párosítani a képekhez. Sőt négyet is. Olyan viszont egy sem volt közöttük, akinek kettőnél több és négynél kevesebb, azaz három találata lett volna helyes. Ennek kell, hogy valami oka legyen. (Volt is oka. De mi?)
A FÉNYKÉPEK: Egyszerű a válasz. Aki a négy kép közül hármat párosítani tudott a megfelelő névvel, az kizárásos alapon már feltétlenül megfejtette a negyedik hova tartozását is. Hisz ha három helyes találat van csak, egy kép meg egy név marad, és ez a kettő biztosan összetartozik.
Az álomlátó
Kora reggel, amikor a vezérigazgató belépett a szobájába, a titkárságon már várta az üzem éjjeliőre. Mi újság, Józsi bácsi? - kérdezte a vezér kissé meglepetten, mert az öreg nemigen szokott feljönni az irodába. - Ne tessék kinevetni!- gyűrögette kezében tartott sapkáját zavartan a látogató. - De szörnyű álmom volt az éjjel.
- Nocsak! Es mit álmodott?
- Azt, hogy a vezérigazgató úr egy Párizsba tartó repülőgépre szállt, és a gép lezuhant... Aztán, amikor lejárt a szolgálatom, a portán hallottam, hogy tényleg Párizsba tetszik utazni, egy külföldi légitársaság gépével, s már meg is van a repülőjegy. Könyörgöm, tessék inkább vonattal menni. Az én álmaim mindig teljesülnek. A vezérigazgató nem volt babonás, de azért kínosan érintette a jövendölés. Elhalasztotta hát az utazást. Másnap az újságokból megtudta, hogy a gép. amelyre jegye volt, valóban lezuhant.
Alig hogy beért, hívatta a titkárnőjét, s úgy negyedóra múlva Józsi bácsit is.
- Magának lett igaza, öreg! - szorította meg melegen a kezét.A szó szoros értelmében megmentette az életemet! - azzal odaadott neki a zsebéből ötezer forintot, és az asztalról egy levelet, amelyben felmondta az állását
(Mi lehetett az oka, hogy felmondott Józsi bácsinak vitathatatlanul jó szándékkal mesélte el az álmát? Tán szégyellte a históriát az üzembeliek előtt, ez ragadtatta hálátlanságra?)
AZ ÁLOMLÁTÓ : Nem. Egészen másról van szó. A vezérigazgató mint magánember hálás volt Józsi bácsinak, ezért adott neki a saját zsebéből 5000 forintot. Mint az üzem vezetője azonban nem lehetett érzelgős. Hiszen Józsi bácsi bevallotta, hogy álmodott, vagyis elaludt, s ha egy éjjeliőr elalszik szolgálat közben - márpedig a történetböl kiderül, hogy szolgálatban volt az bizony komoly felmondási ok.
Föszereplő a véletlen
Úgy hozta a véletlen, hogy két szomszédasszony, Mérgesné és Szelídné együtt tért be egy csemegeboltba, s mert a véletlen másodszor is szerephez jutott, mint a ketten pontosan 37 forint értékű árut vásároltak, majd a blokkal kezükben beálltak a pénztár előtt kígyózó sor végére. Csakhogy a véletlen harmadszor is közbeszólt, mert mire
Mérgesné odaért a kasszához, a pénztárosnak csaknem minden aprópénze elfogyott, s mikor Mérgesné odanyújtott a 37 forintos blokk mellé egy 50 forintost, sajnálattal közölte, hogy nem tud visszaadni.
Mérgesné mérgelődött, de félreállt, abban a reményben, hogy a mögötte álló Szelídné talán apróval fizet, és akkor megoldódik a problérna. De nem így történt, mert Szelídnė egyetlen százassal indult el hazulról, s azt tette le saját
forintos blokkja mellé. Ám ami még ennél is bosszantóbb volt, a pénztárosnő ezúttal nem szólt egy szót sem, elfogadta a blokkot, el a százast, és simán visszaadott. Mérgesné most már patáliát csapott, és a panaszkönyvet kérte.
Százasból visszaadnak, ötvenesből nem? - üvöltötte, s fenyegetőzött, ahogy a torkán kifért, hogy majd ő megmutatja.
- Ne kiabáljon már, asszonyom! - szólalt meg hátul egy rendőrnyomozó, aki egy csomag kétszersülttel szintén ott állt a pénztár előtti sorban. - A pénztárosnőnek nyilván minden vevő egyformán kedves, és biztos vagyok benne, hogy nem holmi rosszindulat vezette.
(Akkor hát mi történt? Mi lehetett az oka, hogy a később hozzálépő Szelidnének vissza tudott adni, az előtte álló Mérgesnének nem ? Mert valamit kikombinált a rendőrtiszt, mire közbeszólt, és igaza is lett. De mit kombinálhatott ki?)
FŐSZEREPLŐ A VẾLETLEN: A szövegben megírtuk, hogy a pénztárosnőnek csaknem minden apró pénze elfogyott. Csaknem minden, tehát valamicske még maradt, A körülményeket ismerve, tegyük fel, hogy ami maradt, az öt forint volt egy- és kétforintosokban, ezenkívül három-négy húszforintos. A százassal fizető Szelídnének ebből visszaadhatta a neki járó hatvanhárom forintot, de hogy az öt-
ven forintossal fizető Mérgesnének visszaadhasson tizenhármat, ahhoz legalább egy tízforintosra vagy tizenhárom forint értékű más fémpénzre lett volna szüksége, és amint a rendőrtiszt helyesen kikombinálta, ez nem volt a kasszában.
A kidőlt oszlop
Dr. Törpe Manó, az Óperencián túli erdők jogvégzett mesterdetektívje, elindult Bergengóciából Burkus országba, hogy elfogja a hír szerint odamenekült vasorrú bábát, aki valami rejtélyes módon kiszökött a mézeskalács börtönből, ahová azért zárták, mert varázslási tilalom idején varázsolt. Ment, mendegélt Dr. Törpe - nem kocsin, nem vonaton, csak egyszerű hétmérföldes csizmában -, míg egyszer csak
egy hármas útelágazáshoz ért. - Hát most merre tovább? - töprengett. - És egyáltalán miért nem tesznek ide útjelző oszlopot? Amint aztán jobban körülnézett, látta, hogy van ott oszlop, csak kidőlt, és táblástul bent hever az árokban.
Nosza kiemelte, és beszúrta a földbe, De ezzel még nem ment
sokra, mert az útjelző oszlopon - ahogy az ilyen elágazásoknál lenni szokott - nem egy tábla volt, hanem három, s mind a három más irányba mutatott. „Burkus ország felé" olvasta az egyiken. ,„Tündérország felé" állt a másikon. Ugyan hogy forgassa el az oszlopot, hogy minden tábla megfelelő irányba mutasson? Persze egy jogvégzett mesterdetektívnek minden helyzetben fel kell találnia magát. Így végül Dr. Törpe is lelt a nagy problémára megoldást. (Milyet?)
A KIDŐLT OSZLOP: Mivel hármas útelágazásról van szó, a harmadik út csak az lehetett, amin Dr. Törpe érkezett. Tehát ha a két tábla szövegét ismerjük, tudjuk azt is, hogy a harmadikon a szöveg más nem lehetett, mint ez ,„Bergengócia felé". A mesterdetektív úgy forgatta az oszlopot, hogy az utóbbi tábla az általa már megtett út felé mutasson, így az oszlop visszakerült az eredeti helyére, s ezzel automatikusan a helyes irányba mutatott másik két táblája is.
A két borbély
Bucka felügyelőnek volt egy ügye, amellyel sehogy sem boldogult. Már-már kezdett lemondani róla, hogy a tettes személyére valaha is fény derüljön, amikor kapott egy névtelen telefont.
- Ne törődjön vele, ki beszél - szólt a hang. - Csak jegyezze, amit mondok.
- Miről van szó?- kérdezte a felügyelő.
- Mindjárt megtudja - így a hang. - Ismeri Harcsafalvát?
- Ismerem.
- Nos van ott két borbély. Mindkettő saját üzletet, nyitott. A kettő közül az, amelyik jobban dolgozik, a maga embere. Vagyis annak az ügynek a tettese, amelyben hónapok óta eredménytelenül nyomoz. Érti ugye? Bucka felügyelő értette. Es bár határozottan utálta a névtelen telefonokat, ezúttal mégis vonatra szállt, mert nagy
volt a tét, követnie kellett minden nyomot.. Ahogy Harcsafalván leszállt, nyomban érdeklődni kezdett,s megtudta, hogy valóban két borbély van a községben. Az egyik a kis állomástól néhány száz méterre balra, a másik sem messzebb, de jobbra. Elindult hát ötletszerűen bal felé. Térült, fordult, már meg is látta a fodrászüzletet, de sok bizalmat nem ébresztett benne. A padlón halomban álltak a hajtincsek, mintha hónapok óta nem takarítottak volna, a levegőben áporodott dohányszag terjengett, akár egy éjszakai kávéházban, a borbélynak magának meg olyan rémséges volt a frizurája, hogy igencsak bátor embernek kellett lennie annak, aki ilyen üstök viselőjére saját haja nyírását rábízza. Detektívünk szinte menekülésszerűen távozott a boltocskából, egyenesen ellenkező irányba, hogy a másik borbélyt is megnézze. Ennek aztán tisztán ragyogott az üzlete, mint egy patika, S a frizurája is ápolt volt, rendezett. Öröm volt ránézni. - Pompás!- dörzsölgette a kezét Bucka felügyelő.
Igazán pompás! - De nem ült łe, hanem visszarohant a másik borbélyhoz, és azt tartóztatta le. Estére már ki is derült, hogy valóban ő a keresett tettes.
(De honnan tudta, hogy a két borbély közül az elsőnek látott az, akire a névtelen telefonáló utalt ?)
A KÉT BORBÉLY: A telefonáló a jobban dolgozó borbélyt nevezte meg tettesnek, s ha a falucskában csak két férfi fodrász van, valószínűsíthető, hogy a megnyerő külsejű borbély haját a rémséges frizurájú borbély tartja rendben, és fordítva, tehát a kettő közül a rémséges jelzővel illetett dolgozik jól. Ezt bizonyára a helybeliek is felismerték, s inkább hozzá járnak nyiratkozni. Így aztán nem cscda, hogy vágni lehet nála a füstöt, hisz sok férfi dohányzik. A hajtincsek is azért lehetnek a padlón, mert a nagy forgalom miatt csak zárás után ér rá takarítani. Bezzeg a másik borbélynak könnyű tisztán tartani az üzletét, ha alig-alig nyit be hozzá valaki. Az éles logikájú felügyelő tehát helyesen döntött, mikor a rosszabbul kinéző borbélyt vélte jobbnak, hisz régi igazság, hogy a látszat gyakran csal.
A szórakozott professzor
Danielisz professzor vaksi volt, de volt egy éles szemű rendőrnyomozó fia, Gazsi. Úgy szerette a fiát, hogy élni sem tudott volna nélküle. De a szemüvege nélkül sem, hisz ha nem volt az orrán, végleg nem látott. Így aztán meglehetősen nekikeseredett, mikor az utóbbi egy este nyomtalanul eltűnt. Kereste itt, kereste ott, nem volt sehol. Mi mást tehetett volna? Felhívta a fiát, hogy teremtse elő, de azonnal. Elvégre azért nyomozó, hogy nyomozzon azután, ami eltűnt!
- Úgy érted, rendeljek el országos körözést az okuláréd ügyében? - nevetett Gazsi.
- Úgy értem, hogy pattanj ide személyesen, méghozzá iziben, és kerítsd elő.
- Kezdjük az elején. Mit csináltál ma egész nap?
- Semmi különöset. Reggel felkeltem, beugrottam a borbélyhoz, aztán frissen borotválva nekiláttam a napi teendők intézéséhez. Átböngésztem pár szakkönyvet az egyetemi könyvtárban, majd benéztem a laboratóriumba, hogy az asszisztenseimmel megbeszéljek valamit. Később vettem egy doboz cukorkát, és elvittem az egyik kórházban fekvő kolléganőmnek. A kórház lépcsőjén azonban megbotlottam
és hasra vágódtam. Eltörött a karórám üvege, s a bonbon is szétgurult. Ráadásul visszafelé jövet kilopták a zsebemből a tárcámat. Ez valószínűleg a villamoson történt.
- Isteni vagy, apa. Veled ugye mindig történik valami?
De azért csak folytasd ! Hol voltál még?
- Mivel ebédre nem jutott időm, egy kávéházban kiadós uzsonnát ettem, közben elcsevegvén egy ismerős színésznővel, aki szintén oda tért be teára. De hamarosan mennem kellett, mert vártak a klubban.
- És este?
- Estefelé még egyszer benéztem a laboratóriumba. Ott éppen a feje tetején állt minden. Egy lombik felrobbant a tanársegéd őrjöngött, a padló üvegcserepekkel volt tele. Nem időztem hát sokáig. Inkább vettem a büfében tiz deka sonkát, és hazajöttem. Itthon megvacsoráztam, lefeküdtem. Cseppet el is aludtam. Aztán újra felkeltem, átfutottam és kijavítottam egy tanulmány kéziratát, ittam egy kávét
és levettem az irodalmi lexikont a polcról, mert eszembe jutott, hogy meg kell néznem az alexandrin-vers definícióját.
Meg is néztem volna, de hát nem volt meg a szemüvegem. Hiába kutattam át a zsebeimet, az aktatáskámat, az egész lakást, nyoma veszett.
- Ördögöt veszett nyoma. Én már tudom hol van.
(Valóban tudta. És ha figyelmesen olvasta végig a hosszú beszámolót, ön is tudhatja. Válaszoljon hát, mi történt a szemüveggel! Amikor a professzor elesett a lépcsőn, kiesett a zsebéből? Vagy azt is a zsebtolvaj lopta el? Variáció akad bőven. Mi hát a megoldás?)
A SZÓRAKOZOTT PROFESSZOR: A Szemüveg ott volt az öreg úr orrán. Erre több tény is utal a történetben. Tudjuk, hogy szemüveg nélkül mit sem lát, mégis átfutotta
és kijavította egy tanulmány kéziratát. Hogyan olvashatott volna, ha napközben hagyja el az okuláréját? Abszolút vaksi lévén, még a lakásban is botladozott volna nélküle, tehát már az is valószínűtlen, hogy szemüvege híján töviről hegyire át tudta volna kutatni a lakást. Legkivált azonban tárcsázni nem tudott volna szemüveg nélkül. S ha tárcsázás közben rajta volt az okula, bizonyára a telefonbeszélgetés
közben is az orrán maradt. Vagyis a fiának, még ha nem nyomozó, sem lett volna nehéz kiderítenie, hogy a papa bizony sehol nem vesztette el a Szemüvegét, egyszerűen az orrán felejtette, saját szórakozottságának válván ismét egyszer áldozatául.
Rózsavarázs
Számország királyának volt egy udvari detektívje, Köbgyök mester. Ifjú ember volt, de csuda ügyes. Csak úgy sütött belőle a logika. Ha elkóborolt valahol egy hitvány
hatvány, kinyomozta íziben, hogy hol bujkál. Ha a negatív oldalra dezertált egy pozitív szám, nyomban nyakon csípte, és hozta vissza. Becsülték is az udvarnál. Övé volt a Számlálók útján a legszebb palota. Egy szép nyári éjszakán, sehogy sem tudván elaludni, épp ennek a palotának a kertjében sétálgatott, kedvtelve szívva
be a rózsák mámorító illatát, amikor észrevette, hogy az egyik lugas mélyén egy világszép lány sírdogál. Volt a palotában egy örömszoba. Köbgyök mester nem
szólt egy szót sem, csak karjába kapta a szép lányt, s beszaladt véle oda.
Fel is száradtak a lány arcáról a könnyek nagy hirtelen. Amint átlépték a küszöböt, olyan jókedvű lett, hogy egész pirkadatig kacagva játszottak, kergetőztek. Hajnal-
hasadáskor azonban cihelődni kezdett a lány, hogy neki menni kell. - Hová, te világszép?- kérdezte Köbgyök úrfi. - Bárhová mennél, én el nem eresztlek, feleségül veszlek, királynőmmé teszlek. - Nem lehet azt!- sóhajtott a lány, s elmondta, hogy őt
átok nyomja, egy gonosz varázsló rózsává változtatta. A palota kertjét díszíti azóta, csak évente egyszer, egyetlen éjszakára nyerheti vissza emberi alakját. Ez volt az az éjjel, de hát most már vége, mennie kell vissza, rózsává válnia, mert a varázst csak az töri meg, ha valaki rózsaként letépi, s a palotakert nagy kerek tavának vizében szirmait háromszor megfüröszti.
Ezért sírtál hát! - szólta palota ura. – De megváltalak én, ne félj, vége a varázsnak. Csak azt mondd meg, száz rózsám közt a kertben hol talállak. - Nem mondhatom meg! - válaszolt a leány. - Mert ha elárulom a titkot, rózsaként elhervadok, emberként soha többet életre nem kelek. Ne is less utánam, hová, merre megyek. Csak mikor a hajnali köd oszladozni kezd, akkor gyere ki a kertbe, a rózsáid közé. Ha igazán szeretsz, egy csalhatatlan jelből felismerhetsz. Így is lett. Még mielőtt a nap beragyogta volna a reggeli eget, Köbgyök mester – nem hiába volt hetedhét határ legjobb nyomozója- rátalált a száz rózsa között a maga rózsájára visszavarázsolta lánnyá, s az ifjú part maga Számország királya adta össze, sokáig emlegetve, hogy ez volt élete legszebb összeadása.
(A kérdés csak egy: hogyan ismert rá Köbgyök úrfi a rózsájára ?)
RÓZSAVARÁZS: Azon a rózsán, amely az éjszakát lány képében a
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Vevőszolgálat: 0650 111 2333
tisztacsapviz.hupont.hu
2. Ha nálunk könyveltet nyugodtan fog aludni
► nem lesz gondja az adózásra!
tax-pay.hupont.hu
3. Teherautó bérlés, teherautó kölcsönzés Budapest. Napi 6000,-Ft
► Teherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Olcsó ár, kedvező feltételek. Már napi 6000,-Ft-tól. - teherautó bérlés Budapest
teherautoberlesbudapest.hupont.hu
► Fedezze fel, ismerje meg Tenerife sokszínű világát, kultúráját, hagyományit! Napsütötte hely a szabadidő izgalmas eltöltésére és szórakozásra. Pihenés, nyaralás, kikapcsolódás egy vadregényes szigeten!
tenerife-spain.hupont.hu
► A bábszínház bölcsődéseknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak egyaránt ajánlja interaktív előadásait! Hagyományos kesztyű bábokkal, színházi paravánnal, felidézve a '60-s, '70-s évek retro hangulatát, igazodva a mai gyermekek igényeihez.
tekergobabszinhaz.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
4. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
5. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
6. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
7. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
8. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
9. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek
► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.
varak-varromok-kastelyok.hupont.hu
10. EREDETVIZSGA Miskolc, Soltész N. K. 108. telefonszám: +36-30/239-2954
► Műhelyem a Belvároshoz közel, a jól megközelíthető helyen található, a vállalkozók utcájában.
eredetvizsgamiskolc.hupont.hu
11. Csak foci
► Az egész foci, semmi más
csakfoci.hupont.hu
12. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
13. Sziasztok ez a Miley És Hannah rajongó klubom nézétek remélem tetszeni fog
► még fejlesztés alatt van a honlapom mert most keztem el csinálni de azért nézzetek körül :)
hannahmiley-fan.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
15. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
16. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!
► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!
cirkomester.hupont.hu
► ****Sziasztok!Ez az oldal kutyákkal foglalkozik remélem tetszeni fog!Köszi hogy benéztél!****
kutyapalota.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612948690, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
19. tuti receptek
► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt
konyvesrecepteket.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
21. ♥♥♥miley cyrus selena gomez fan♥♥♥
► ♥♥♥Ha szereted mileyt és selenát itt a helyed!Gyere minden nap♥♥♥mert én mindig szerkesztem♥♥♥
sztarokazelen.hupont.hu
22. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
23. Úton Krisztussal
► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.
irgalom.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
25. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
26. Védett Föld
► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)
vedettfold.hupont.hu
27. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó
► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.
szandra-hannah.hupont.hu
28. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
29. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
30. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
31. Unalom ellen ^.^
► Idézetek,Párbeszédek,Micheal,Szomorú Versek, Furcsa Jelek ..stb.
xlife.hupont.hu
32. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
33. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
34. Mindenünk a ló
► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!
tunde-es-a-lovak.hupont.hu
► avagy NIGHTFALL krémje
playhardgopro.hupont.hu
36. ~Anime~
► Ebben a menüpontban megtalálható az összes anime, köztük kiemelve azok, amik a jobb oldali sávban már szerepelnek!
naruto-khun.hupont.hu
37. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
38. Ló és Lovasa
► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...
loeslovasa.hupont.hu
39. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
► Üdvözöllek a furcsa jelenségek oldalán!
jelensegek.hupont.hu
41. Naked Light
► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.
sajatidezetek.hupont.hu
42. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
43. Használt alkatrészek értékesítése!
► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/
alkatreszbazar.hupont.hu
44. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
45. Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig
► Ezen Internet-es hozzáféréssel szeretnénk mindenki számára megteremteni annak lehetőségét, hogy az általunk összegyűjtött, és megjelentetett, valamint az azóta eltelt időszak adataihoz is hozzá tudjon férni.
hmvkezitortenet.hupont.hu
46. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
48. Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban!
► Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!!
puffinlekvar.hupont.hu
49. Flames Mánia - Calgary Flames magyar rajongói oldal
► Mess with the best - Burn like the rest...
flames-mania.hupont.hu
► "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám . . ." Radnóti Miklós
cserhat.hupont.hu
► Csak neked és nem csak most:D
szivszilank.hupont.hu
► Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel!
szentekelete.hupont.hu
► Mi is a szerelem?? Tinilányoknak és pasikan jó ötlet randihoz! Vagy éppen a pasiknak csajozos duma!
szerelemm.hupont.hu
54. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
55. ♥
► ..jobb megtenni és megbánni, mint megbánni hogy nem tetted meg..
jokisversek.hupont.hu
56. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
57. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
58. MŰSZAKI HIBÁS AUTÓ FELVÁSÁRLÁS
► ÖREG AUTÓ FELVÁSÁRLÁS - RONCSAUTÓ ELSZÁLLÍTÁS
forglambolkivonas.hupont.hu
59. Kutyakiképzés háznál, Bentlakásos képzés! Kutyás bemutatók!
► Vizsgázott kutyakiképző vállalja kutyája képzését, engedelmességre nevelését, őrző- védő felkészítést az ön otthonában! Panzió megőrzés, vizsgára felkészítés akár a kutya mindennapos képzése panziónkban. Határidőre való kiképzés!
kutyakikepzesotthon.hupont.hu
60. viccek zenék és játékok nézd meg és ...
► há kuná mátátá milyen gyönyörü szó.... csak nem tudom mit jelent
djrojsz.hupont.hu
61. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
► ..Hogy mitől lesz az ember Goth? .. Az szépen lassan kialakul benne, és nem is biztos, hogy tudjuk, Goth érzésekkel járjuk a világot..
mygothicmusic.hupont.hu
63. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
64. Kérdések minden témában!:)
► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)
kerdesekmindentemaban.hupont.hu
65. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ
► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!
carlos-zene.hupont.hu
66. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
67. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár
► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com
lampaalkatreszek.hupont.hu
68. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
69. MAITE PERRONI ÉS SHERLYN GONZÁLEZ!!!
► Szia!!Ez az oldal sok mindennel foglalkozik Pl.:Sorozatok, sztárok,hírek,és még sok mindennel,de ha már itt jársz akkor nézz körül !!.Remélem tetszeni fog!
maiteperroni-sherlyn.hupont.hu
70. Online dísznövény gondozás, minden ami virágról szól és Debrecen története!
► Szobanövények, kerti virágok és egyéb virágos témák! Debrecen város bemutatása milyen volt régen és most!
kryszta.hupont.hu
71. Zene-helye
► Minden zene egy helyen, töltögess!
zene-helye.hupont.hu
72. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
73. FC Barcelona
► Folyamatosan bővül...
fcccbarcelonaaa.hupont.hu
74. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
75. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek
► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!
minden-ami-szorakozas.hupont.hu