KRIMIBE ÖLTÖZTETETT FEJTÖRŐK

(ÉLJEN KUN ERZSÉBET!)

Három gyanúsított
Az erdőben rábukkantak egy ismeretlen férfi holttestére. A vizsgálatok hamarosan kiderítették, hogy körülbelül két hónapja ölték meg. Az azonosítás után a napra is következtetni lehetett, hogy mikor. Végül is három gyanúsítottat állítottak elő.
Az egyik már nem tudott visszaemlékezni, mit csinált azon a bizonyos két hónap előtti napon. A másiknak úgy rémlett, épp e napon látogatta meg Párizsban élő húgát, de esküdni nem mert a dologra, mint mondta az is lehet, hogy előtte való napon utazott Párizsba. A harmadik a kérdéses nap minden órájára tudott alibit igazolni. A három gyanúsított közül kettőt elengedett a nyomozó, egyet bent tartott a rendőrségen. (Melyiket tartotta bent?)

            HÁROM GYANÚSÍTOTT: A harmadikat, akinek részletes alibije volt. Az ember ugyanis általában nem emlékszik rá pontosan, hogy mit csinált egy három hónap előtti napon. Aki ilyen pontosan emlékszik, és ilyen részletes alibije van, arról feltételezhető, hogy előre gondoskodott: baj esetén igazolni tudja hol volt, azaz nem ő a tettes.  

A régimódi úr
És melyik volt a legnehezebb esete? - kérdezte a riporter a mesterdetektívet, amikor interjút készített vele. -A legnehezebb afféle magánügy volt - nevette el magát
a nyomozó. - Egy hetvenkilenc éves barátom felesége keresett fel, hogy segítsek kideríteni, kinek udvarol a férje. Mi tagadás, kissé meghökkentem. Barátom régimódi ember, ma is Csatos zoknitartót visel, cipőgombolót és bajuszkötőt használ, ráadásul a hűség mintaképe és abszolút monogám. Pont nyolcvanadik évében változott volna meg, és szaladgálna szoknyák után?
- Hát éppenséggel volt már olyan a szakirodalomban, hogy valaki öregségére kergült meg. - No persze. De a barátom nem az a fajta. Az asszony mégis tévedhetetlen biztonsággal állította, hogy férje házon kivül is levetkőzik időnként, s oly meggyőzően érvelt, hogy már csak kíváncsiságból is elhatároztam, utánajárok a dolognak. Nyomozásom során aztán kiderült hogy a hűségen ugyan nem esett csorba, de a vetkőzés ténye igaz. Barátomn ugyanis szívbaja miatt orvoshoz járt, felesége előtt
azonban ezt kíméletből titkolta. (Most önön a nyomozás sora! Miből jött rá a feleség, hogy idegen helyen vetkőzik az ura?)

           A RÉGIMÓDI ÚR: Szó volt róla, hogy a férj csatos zoknitartót hordott. Az ilyen zoknitartó Csatja, mint ismeretes, erősen domború nyomot hagy, amely mosásig megmarad. Az is természetes, hogy ha valaki leveti, majd megint felveszi a harisnyát sosem ugyanarra a helyre csatol vissza. Mivel hősünk bajuszkötőt' is használt. valószínűleg hiú és pedáns ember volt, sokat adott magára. Ebből viszont az következik, hogy minden nap tiszta zoknit vett fel (különben sem szokás egy zoknit több napig hordani). Így aztán valahányszor két csatnyom volt a zoknin egy helyett, az asszony tudta, hogy a férje napközben levetkőzött valahol. Vagyis a zokni volt az áruló, amelyet szívvizsgálatnál bizony valóban gyakran le kell vetni.
Mesekrimi
Hófehérke egyszer kipottyant a saját tulajdon meséjéből, és mire visszamászott bele, sehol sem találta a hét kis törpéjét. Viszont talált helyettük hét kicsi gengsztert. No sebaj! Főzött, mosott azokra is, kijöttek egymással szépen. A mese meg folytatódott a maga útján, ahogyan kellett. Jött a mérgezett alma, utána megjött a herceg, elvette feleségül az ébenfekete hajú Hófehérkét, s vitte tornyos kastélyába.
Ott étek boldogan, gondtalanul, míglen egy éjszakán éktelen dörömbölés verte fel őket. A hét kicsi gengszter toporgott a kapunál, bebocsátást kérve, de sebtiben, mert
ahány rendőr Meseországban volt, az mind őket üldözte.
- Ne féljetek, elrejtelek benneteket!- ölelte magához őket a hű Hófehérke. S jó szándékban nem is volt nála hiány. Bár azért hiány is volt valamiből. Mégpedig szobákból. A kastélyban ugyanis csak hat vendégszoba volt, így szegény Hófehérke sehogy sem tudta, miként helyezze el, hét régi barátját.
Mindenesetre sorba állította őket a folyosón, aztán kézen fogta az első falatnyi gengsztert, és kinyitotta neki az első vendégszobát. A második gengszterkét megkérte, hogy várjon egy csöppet, majd kézenfogta a harmadikat, és kinyitotta neki a második vendégszobát. A negyediket a harmadik szobába vezette, az ötödiket a negyedikbe, a hatodikat, az ötödikbe... Végül visszament a várakozóhoz, és elhelyezte a hatodikban. Így azután minden kis gengszternek jutott saját szoba.
(Vagy mégsem?)
               MESEK KRIMI: Mind a hétnek semmiképpen sem juthatott külön szoba, csupán a fogalmazás csalóka. Mert igaz, hogy Hófehérke csak egy kis gengsztert kért meg, hogy várakozzon, de mikor ehhez visszament mégsem egy, hanem két törpe várakozott a folyosón: az, amelyik a sorban eredetileg másodiknak, és az, amelyik a sorban eredetileg hetediknek állt.

A fényképek
Négy fiatalember feltört egy Trabantot, és elrobogott vele. Több tanúja is volt az esetnek, de olyan gyorsan játszódott le minden, hogy mire az emberek észbe kaptak, és felfogták mi történt, már nem tehettek semmit. Illetve egyet mégis tehettek. Felhívták a rendőrséget. A nyomozók, akik kiszálltak, szinte biztosak voltak benne,
hogy egy általuk jól ismert galeri többszörösen büntetett tagjai az autótolvajok. Négylevelű lóherének becézték önmagukat, mivel négyen voltak összesen, és soha senki idegent nem vettek be maguk közé.
- Felismernék a fiúkat? - kérdezte a nyomozás vezetője a tanúkat.
- Fel! - mondták azok, kissé bizonytalan hangsúllyal. de lelkesen, így hát megkérte őket, fáradjanak be a rendőrségre, és elibük tette a lóhere négy levelének fényképét. Ez a szőke fiú biztosan köztük volt! - mondta az egyik tanú. - De a többire nem mernék rávallani. Ên is felismerem a szőkét, de a másik hármat is - így a következő.
- Eskü alatt is vallaná, hogy ők voltak?
- Hát...
Hasonlóképpen járt szegény nyomozó a többi tanúval. Fontoskodtak, magyaráztak, de az első komolyabb szóra összezavarodtak. A detektív végül is elhatározta, hogy kipróbálja a memóriájukat.
- Jól figyeljenek ! - mondta. - Én névszerint ismerem ezeket az embereket, akiknek a képét a kezemben tartom, és most bemutatom őket maguknak is. A szőke fiú neve
Bandi. A szakállast Gézának hívják. A fekete, fürtös hajú a Jóska, a negyedik pedig, vagyis ez a mefisztó szemöldökű Vencel névre hallgat. Megjegyezték, ugye? No akkor most összekeverem, majd újra az asztalra teszem a képeket, egy
papírra meg felírom a négy nevet, és a papírt a fotók mellé teszem. Így ni! Aki vállalkozik rá. hogy megmondja, melyik név melyik fotóhoz tartozik, az jelentkezzen.
Valamennyien vállalkoztak a játékra. De bizony elég silány lett az eredmény. Volt aki csak egy név- kép kapcsolatot ismert fel helyesen. Volt, aki kettőt. Igaz olyan is akadt, aki négyet.
- Érdekes !- töprengett el magában később a rendőrtiszt. - Ezeknek az embereknek nem valami jó az emlékezőtehetsége, egy-két nevet mégis tudtak párosítani a képekhez. Sőt négyet is. Olyan viszont egy sem volt közöttük, akinek kettőnél több és négynél kevesebb, azaz három találata lett volna helyes. Ennek kell, hogy valami oka legyen. (Volt is oka. De mi?)

                A FÉNYKÉPEK: Egyszerű a válasz. Aki a négy kép közül hármat párosítani tudott a megfelelő névvel, az kizárásos alapon már feltétlenül megfejtette a negyedik hova tartozását is. Hisz ha három helyes találat van csak, egy kép meg egy név marad, és ez a kettő biztosan összetartozik.

Az álomlátó
Kora reggel, amikor a vezérigazgató belépett a szobájába, a titkárságon már várta az üzem éjjeliőre. Mi újság, Józsi bácsi? - kérdezte a vezér kissé meglepetten, mert az öreg nemigen szokott feljönni az irodába. - Ne tessék kinevetni!- gyűrögette kezében tartott sapkáját zavartan a látogató. - De szörnyű álmom volt az éjjel.
- Nocsak! Es mit álmodott?
- Azt, hogy a vezérigazgató úr egy Párizsba tartó repülőgépre szállt, és a gép lezuhant... Aztán, amikor lejárt a szolgálatom, a portán hallottam, hogy tényleg Párizsba tetszik utazni, egy külföldi légitársaság gépével, s már meg is van a repülőjegy. Könyörgöm, tessék inkább vonattal menni. Az én álmaim mindig teljesülnek. A vezérigazgató nem volt babonás, de azért kínosan érintette a jövendölés. Elhalasztotta hát az utazást. Másnap az újságokból megtudta, hogy a gép. amelyre jegye volt, valóban lezuhant.
Alig hogy beért, hívatta a titkárnőjét, s úgy negyedóra múlva Józsi bácsit is.
- Magának lett igaza, öreg! - szorította meg melegen a kezét.A szó szoros értelmében megmentette az életemet! - azzal odaadott neki a zsebéből ötezer forintot, és az asztalról egy levelet, amelyben felmondta az állását
(Mi lehetett az oka, hogy felmondott Józsi bácsinak vitathatatlanul jó szándékkal mesélte el az álmát? Tán szégyellte a históriát az üzembeliek előtt, ez ragadtatta hálátlanságra?)

               AZ ÁLOMLÁTÓ : Nem. Egészen másról van szó. A vezérigazgató mint magánember hálás volt Józsi bácsinak, ezért adott neki a saját zsebéből 5000 forintot. Mint az üzem vezetője azonban nem lehetett érzelgős. Hiszen Józsi bácsi bevallotta, hogy álmodott, vagyis elaludt, s ha egy éjjeliőr elalszik szolgálat közben - márpedig a történetböl kiderül, hogy szolgálatban volt az bizony komoly felmondási ok.
Föszereplő a véletlen
Úgy hozta a véletlen, hogy két szomszédasszony, Mérgesné és Szelídné együtt tért be egy csemegeboltba, s mert a véletlen másodszor is szerephez jutott, mint a ketten pontosan 37 forint értékű árut vásároltak, majd a blokkal kezükben beálltak a pénztár előtt kígyózó sor végére. Csakhogy a véletlen harmadszor is közbeszólt, mert mire
Mérgesné odaért a kasszához, a pénztárosnak csaknem minden aprópénze elfogyott, s mikor Mérgesné odanyújtott a 37 forintos blokk mellé egy 50 forintost, sajnálattal közölte, hogy nem tud visszaadni.
Mérgesné mérgelődött, de félreállt, abban a reményben, hogy a mögötte álló Szelídné talán apróval fizet, és akkor megoldódik a problérna. De nem így történt, mert Szelídnė egyetlen százassal indult el hazulról, s azt tette le saját
forintos blokkja mellé. Ám ami még ennél is bosszantóbb volt, a pénztárosnő ezúttal nem szólt egy szót sem, elfogadta a blokkot, el a százast, és simán visszaadott. Mérgesné most már patáliát csapott, és a panaszkönyvet kérte.
Százasból visszaadnak, ötvenesből nem? - üvöltötte, s fenyegetőzött, ahogy a torkán kifért, hogy majd ő megmutatja.

- Ne kiabáljon már, asszonyom! - szólalt meg hátul egy rendőrnyomozó, aki egy csomag kétszersülttel szintén ott állt a pénztár előtti sorban. - A pénztárosnőnek nyilván minden vevő egyformán kedves, és biztos vagyok benne, hogy nem holmi rosszindulat vezette.
(Akkor hát mi történt? Mi lehetett az oka, hogy a később hozzálépő Szelidnének vissza tudott adni, az előtte álló Mérgesnének nem ? Mert valamit kikombinált a rendőrtiszt, mire közbeszólt, és igaza is lett. De mit kombinálhatott ki?)
               FŐSZEREPLŐ A VẾLETLEN: A szövegben megírtuk, hogy a pénztárosnőnek csaknem minden apró pénze elfogyott. Csaknem minden, tehát valamicske még maradt, A körülményeket ismerve, tegyük fel, hogy ami maradt, az öt forint volt egy- és kétforintosokban, ezenkívül három-négy húszforintos. A százassal fizető Szelídnének ebből visszaadhatta a neki járó hatvanhárom forintot, de hogy az öt-
ven forintossal fizető Mérgesnének visszaadhasson tizenhármat, ahhoz legalább egy tízforintosra vagy tizenhárom forint értékű más fémpénzre lett volna szüksége, és amint a rendőrtiszt helyesen kikombinálta, ez nem volt a kasszában.

A kidőlt oszlop
Dr. Törpe Manó, az Óperencián túli erdők jogvégzett mesterdetektívje, elindult Bergengóciából Burkus országba, hogy elfogja a hír szerint odamenekült vasorrú bábát, aki valami rejtélyes módon kiszökött a mézeskalács börtönből, ahová azért zárták, mert varázslási tilalom idején varázsolt. Ment, mendegélt Dr. Törpe - nem kocsin, nem vonaton, csak egyszerű hétmérföldes csizmában -, míg egyszer csak
egy hármas útelágazáshoz ért. - Hát most merre tovább? - töprengett. - És egyáltalán miért nem tesznek ide útjelző oszlopot?  Amint aztán jobban körülnézett, látta, hogy van ott oszlop, csak kidőlt, és táblástul bent hever az árokban.
Nosza kiemelte, és beszúrta a földbe, De ezzel még nem ment
sokra, mert az útjelző oszlopon - ahogy az ilyen elágazásoknál lenni szokott - nem egy tábla volt, hanem három, s mind a három más irányba mutatott. „Burkus ország felé" olvasta az egyiken. ,„Tündérország felé" állt a másikon. Ugyan hogy forgassa el az oszlopot, hogy minden tábla megfelelő irányba mutasson? Persze egy jogvégzett mesterdetektívnek minden helyzetben fel kell találnia magát. Így végül Dr. Törpe is lelt a nagy problémára megoldást. (Milyet?)

            A KIDŐLT OSZLOP: Mivel hármas útelágazásról van szó, a harmadik út csak az lehetett, amin Dr. Törpe érkezett. Tehát ha a két tábla szövegét ismerjük, tudjuk azt is, hogy a harmadikon a szöveg más nem lehetett, mint ez ,„Bergengócia felé". A mesterdetektív úgy forgatta az oszlopot, hogy az utóbbi tábla az általa már megtett út felé mutasson, így az oszlop visszakerült az eredeti helyére, s ezzel automatikusan a helyes irányba mutatott másik két táblája is.
A két borbély
Bucka felügyelőnek volt egy ügye, amellyel sehogy sem boldogult. Már-már kezdett lemondani róla, hogy a tettes személyére valaha is fény derüljön, amikor kapott egy névtelen telefont.
- Ne törődjön vele, ki beszél - szólt a hang. - Csak jegyezze, amit mondok.
- Miről van szó?- kérdezte a felügyelő.
- Mindjárt megtudja - így a hang. - Ismeri Harcsafalvát?
- Ismerem.
- Nos van ott két borbély. Mindkettő saját üzletet, nyitott. A kettő közül az, amelyik jobban dolgozik, a maga embere. Vagyis annak az ügynek a tettese, amelyben hónapok óta eredménytelenül nyomoz. Érti ugye? Bucka felügyelő értette. Es bár határozottan utálta a névtelen telefonokat, ezúttal mégis vonatra szállt, mert nagy
volt a tét, követnie kellett minden nyomot.. Ahogy Harcsafalván leszállt, nyomban érdeklődni kezdett,s megtudta, hogy valóban két borbély van a községben. Az egyik a kis állomástól néhány száz méterre balra, a másik sem messzebb, de jobbra. Elindult hát ötletszerűen bal felé. Térült, fordult, már meg is látta a fodrászüzletet, de sok bizalmat nem ébresztett benne. A padlón halomban álltak a hajtincsek, mintha hónapok óta nem takarítottak volna, a levegőben áporodott dohányszag terjengett, akár egy éjszakai kávéházban, a borbélynak magának meg olyan rémséges volt a frizurája, hogy igencsak bátor embernek kellett lennie annak, aki ilyen üstök viselőjére saját haja nyírását rábízza. Detektívünk szinte menekülésszerűen távozott a boltocskából, egyenesen ellenkező irányba, hogy a másik borbélyt is megnézze. Ennek aztán tisztán ragyogott az üzlete, mint egy patika, S a frizurája is ápolt volt, rendezett. Öröm volt ránézni. - Pompás!- dörzsölgette a kezét Bucka felügyelő.
Igazán pompás! - De nem ült łe, hanem visszarohant a másik borbélyhoz, és azt tartóztatta le. Estére már ki is derült, hogy valóban ő a keresett tettes.
(De honnan tudta, hogy a két borbély közül az elsőnek látott az, akire a névtelen telefonáló utalt ?)

     A KÉT BORBÉLY: A telefonáló a jobban dolgozó borbélyt nevezte meg tettesnek, s ha a falucskában csak két férfi fodrász van, valószínűsíthető, hogy a megnyerő külsejű borbély haját a rémséges frizurájú borbély tartja rendben, és fordítva, tehát a kettő közül a rémséges jelzővel illetett dolgozik jól. Ezt bizonyára a helybeliek is felismerték, s inkább hozzá járnak nyiratkozni. Így aztán nem cscda, hogy vágni lehet nála a füstöt, hisz sok férfi dohányzik. A hajtincsek is azért lehetnek a padlón, mert a nagy forgalom miatt csak zárás után ér rá takarítani. Bezzeg a másik borbélynak könnyű tisztán tartani az üzletét, ha alig-alig nyit be hozzá valaki. Az éles logikájú felügyelő tehát helyesen döntött, mikor a rosszabbul kinéző borbélyt vélte jobbnak, hisz régi igazság, hogy a látszat gyakran csal.
A szórakozott professzor
Danielisz professzor vaksi volt, de volt egy éles szemű rendőrnyomozó fia, Gazsi. Úgy szerette a fiát, hogy élni sem tudott volna nélküle. De a szemüvege nélkül sem, hisz ha nem volt az orrán, végleg nem látott. Így aztán meglehetősen nekikeseredett, mikor az utóbbi egy este nyomtalanul eltűnt. Kereste itt, kereste ott, nem volt sehol. Mi mást tehetett volna? Felhívta a fiát, hogy teremtse elő, de azonnal. Elvégre azért nyomozó, hogy nyomozzon azután, ami eltűnt!
- Úgy érted, rendeljek el országos körözést az okuláréd ügyében? - nevetett Gazsi.
- Úgy értem, hogy pattanj ide személyesen, méghozzá iziben, és kerítsd elő.
- Kezdjük az elején. Mit csináltál ma egész nap?
- Semmi különöset. Reggel felkeltem, beugrottam a borbélyhoz, aztán frissen borotválva nekiláttam a napi teendők intézéséhez. Átböngésztem pár szakkönyvet az egyetemi könyvtárban, majd benéztem a laboratóriumba, hogy az asszisztenseimmel megbeszéljek valamit. Később vettem egy doboz cukorkát, és elvittem az egyik kórházban fekvő kolléganőmnek. A kórház lépcsőjén azonban megbotlottam
és hasra vágódtam. Eltörött a karórám üvege, s a bonbon is szétgurult. Ráadásul visszafelé jövet kilopták a zsebemből a tárcámat. Ez valószínűleg a villamoson történt.
- Isteni vagy, apa. Veled ugye mindig történik valami?
De azért csak folytasd ! Hol voltál még?
- Mivel ebédre nem jutott időm, egy kávéházban kiadós uzsonnát ettem, közben elcsevegvén egy ismerős színésznővel, aki szintén oda tért be teára. De hamarosan mennem kellett, mert vártak a klubban.
- És este?
- Estefelé még egyszer benéztem a laboratóriumba. Ott éppen a feje tetején állt minden. Egy lombik felrobbant a tanársegéd őrjöngött, a padló üvegcserepekkel volt tele. Nem időztem hát sokáig. Inkább vettem a büfében tiz deka sonkát, és hazajöttem. Itthon megvacsoráztam, lefeküdtem. Cseppet el is aludtam. Aztán újra felkeltem, átfutottam és kijavítottam egy tanulmány kéziratát, ittam egy kávét
és levettem az irodalmi lexikont a polcról, mert eszembe jutott, hogy meg kell néznem az alexandrin-vers definícióját.
Meg is néztem volna, de hát nem volt meg a szemüvegem. Hiába kutattam át a zsebeimet, az aktatáskámat, az egész lakást, nyoma veszett.
- Ördögöt veszett nyoma. Én már tudom hol van.
(Valóban tudta. És ha figyelmesen olvasta végig a hosszú beszámolót, ön is tudhatja. Válaszoljon hát, mi történt a szemüveggel! Amikor a professzor elesett a lépcsőn, kiesett a zsebéből? Vagy azt is a zsebtolvaj lopta el? Variáció akad bőven. Mi hát a megoldás?)
      A SZÓRAKOZOTT PROFESSZOR: A Szemüveg ott volt az öreg úr orrán. Erre több tény is utal a történetben. Tudjuk, hogy szemüveg nélkül mit sem lát, mégis átfutotta
és kijavította egy tanulmány kéziratát. Hogyan olvashatott volna, ha napközben hagyja el az okuláréját? Abszolút vaksi lévén, még a lakásban is botladozott volna nélküle, tehát már az is valószínűtlen, hogy szemüvege híján töviről hegyire át tudta volna kutatni a lakást. Legkivált azonban tárcsázni nem tudott volna szemüveg nélkül. S ha tárcsázás közben rajta volt az okula, bizonyára a telefonbeszélgetés
közben is az orrán maradt. Vagyis a fiának, még ha nem nyomozó, sem lett volna nehéz kiderítenie, hogy a papa bizony sehol nem vesztette el a Szemüvegét, egyszerűen az orrán felejtette, saját szórakozottságának válván ismét egyszer áldozatául.

Rózsavarázs
Számország királyának volt egy udvari detektívje, Köbgyök mester. Ifjú ember volt, de csuda ügyes. Csak úgy sütött belőle a logika. Ha elkóborolt valahol egy hitvány
hatvány, kinyomozta íziben, hogy hol bujkál. Ha a negatív oldalra dezertált egy pozitív szám, nyomban nyakon csípte, és hozta vissza. Becsülték is az udvarnál. Övé volt a Számlálók útján a legszebb palota. Egy szép nyári éjszakán, sehogy sem tudván elaludni, épp ennek a palotának a kertjében sétálgatott, kedvtelve szívva
be a rózsák mámorító illatát, amikor észrevette, hogy az egyik lugas mélyén egy világszép lány sírdogál. Volt a palotában egy örömszoba. Köbgyök mester nem
szólt egy szót sem, csak karjába kapta a szép lányt, s beszaladt véle oda.
Fel is száradtak a lány arcáról a könnyek nagy hirtelen. Amint átlépték a küszöböt, olyan jókedvű lett, hogy egész pirkadatig kacagva játszottak, kergetőztek. Hajnal-
hasadáskor azonban cihelődni kezdett a lány, hogy neki menni kell. - Hová, te világszép?- kérdezte Köbgyök úrfi. - Bárhová mennél, én el nem eresztlek, feleségül veszlek, királynőmmé teszlek. - Nem lehet azt!- sóhajtott a lány, s elmondta, hogy őt
átok nyomja, egy gonosz varázsló rózsává változtatta. A palota kertjét díszíti azóta, csak évente egyszer, egyetlen éjszakára nyerheti vissza emberi alakját. Ez volt az az éjjel, de hát most már vége, mennie kell vissza, rózsává válnia, mert a varázst csak az töri meg, ha valaki rózsaként letépi, s a palotakert nagy kerek tavának vizében szirmait háromszor megfüröszti.
Ezért sírtál hát! - szólta palota ura. – De megváltalak én, ne félj, vége a varázsnak. Csak azt mondd meg, száz rózsám közt a kertben hol talállak. - Nem mondhatom meg! - válaszolt a leány. - Mert ha elárulom a titkot, rózsaként elhervadok, emberként soha többet életre nem kelek. Ne is less utánam, hová, merre megyek. Csak mikor a hajnali köd oszladozni kezd, akkor gyere ki a kertbe, a rózsáid közé. Ha igazán szeretsz, egy csalhatatlan jelből felismerhetsz. Így is lett. Még mielőtt a nap beragyogta volna a reggeli eget, Köbgyök mester – nem hiába volt hetedhét határ legjobb nyomozója- rátalált a száz rózsa között a maga rózsájára visszavarázsolta lánnyá, s az  ifjú part maga Számország királya adta össze, sokáig emlegetve, hogy ez volt élete legszebb összeadása.
(A kérdés csak egy: hogyan ismert rá Köbgyök úrfi a rózsájára ?)
             RÓZSAVARÁZS: Azon a rózsán, amely az éjszakát lány képében a 

 

Oldal: MINIKRIMI 51-60
TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12 - © 2008 - 2024 - tukoraltaltalanyos.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat