KRIMIBE ÖLTÖZTETETT FEJTÖRŐK

(ÉLJEN KUN ERZSÉBET!)

Potya bújócska
Szervác nagy kópé volt, de megbízható barát, így aztán a földije, Pongrác kitörő lelkesedéssel üdvözölte, amikor meglátta a pályaudvaron.
- Óriási, hogy itt vagy, öregem! -ujjongott fel. - Ugyanis már vagy egy órája csellengek itt a pénztár előtt ismerősre lesve, mert az éjszaka elkártyáztam minden pénzemet, és feltétlenül haza kell érnem ma Sopronba. Bízvást te is odafelé váltasz jegyet, ugye? Szépen kérlek, vegyél hát egyet nekem is.
— Baj van, komám! -hazudta hirtelen támadt ötlettel Szervác, - Méghozzá az a baj, hogy nekem magamnak sincs egy jegyre valónál több pénzem. De van egy ötletem. Mivel valóban magam is hazafelé igyekszem Sopronba, megveszem a saját jegyemet, aztán felszállunk együtt a vonatra, és minthogy ilyen tájt úgyis kicsi a forgalom, keresünk egy üres fülkét. Ott elbújhatsz az ülés alatt, s ha jön az ellenőr, majd fedezlek. Meglátod, nem lesz semmi baj! - azzal. Pongrácot faképnél hagyva, a pénztárhoz lépett jegyet váltani. ! A többi már ment simán. Felszálltak a vonatra, amely valóban majdnem üres volt, és Szervác, ahogy ígérte, berámolta az egykomáját az ülés alá. Még a kabátját is ráterítette, hogy majd megfulladt szegény.
Már túl jutottak az út első felén, amikor valóban jött az ellenőr.
- Megnézhetném a menetjegyét? — kérdezte. - Máris adom! -. mondta Szervác.
- Hát a másik utas hol van? -hangzott az újabb kérdés,
- Itt kuksol az ülés alatt! - vonta félre az ijedten pislogó potyautast eltakaró kabátot Szervác.

— És miért bújt oda?
- Mert valaki bebeszélte neki, hogy aki ezen a járaton az ülés alatt utazik, annak az ellenőr bácsi ajándékot ad.
- Hogy micsoda ? - döbbent meg az ellenőr.
(De jogosan megdöbbenhet az olvasó is! Ha egyszer azt írtuk, hogy Szervác megbízható barát volt, miért árulta el Pongrácot?)
                              POTYA BÚJÓCSKA: Senki ne ijedjen meg. Vállaljuk a felelősséget azért, amit írtunk. De nemcsak megbízható barátnak festettük le Szervácot, hanem nagy kópénak is. Vajon miért érdeklődött az ellenőr rögvest a másik utas iránt? Nem lévén röntgenszeme, bizonyára azért, mert egy utast látott és két jegyet. Szervác - mint elárultuk — csak hazudta, hogy:nincs pénze... Azt eszelte ki a mókamester, hogy-barátjának is megveszi a jegyet, de ezt titokban tart ja, és eljátszatja vele a komédiát. Elvégre, ha olyan könnyelmű, hogy minden pénzét elkártyázza, ennyi büntetést meg érdemel, Hogy a kabátot az ellenőr jelenlétében lehúzta, ezzel felfedvén a rejtekhelyet, az nevezhető leckéztetésnek, és még sok minden: másnak, de mivel Pongrác, ha nem is tudott róla; érvényes jeggyel utazott, árulásnak semmiképp.
A nyelvész gondja
- Csodálatos könyvecskét: kínálnak nekem eladásra - újságolta egy levéltáros a nyelvész barátjának. — Kézzel írott munka, és minden betűje akár a gyöngy.
Aztán miről szól?
- Valami eszmefuttatás. Nádasdy Tamás vetette papírra, 1554-ben. Címe „Az szellem ótalma”, s olyan elbájoló szavak vannak benne, mint vicehadnagy meg pozsár. Az utóbbi pontyot jelent - mondta a nyelvész. - És drágán adják ezt a remekművet ? Fáj a fogad rá, ugye? Nekem is. Dehát nem a mi zsebünknek való az ára.
-Épp azt akartam mondani, nehogy sokat adj érte.
-Mert ez a mű nem eredeti. Visszaadom a diplomámat, ha tényleg 1554-ben írták.. (Mi lett nyelvészünknek gyanús? Csak nem az ártatlan pozsár ?)
             A NYELVÉSZ GONDJA: Nem, Viszont tudta — ahogy tudják sokan mások is -, hogy a , szellem" nyelvújítás koriszó, a XVIII. században született Kazinczy alkotta. Így hát nem szerepelhet egy XVI. századi mű címében.
A jó emberismerő
Mr. Landresshez, az ismert műgyűjtőhöz, mikor háza előtt a kocsijából kiszállt, odalépett két megnyerő külsejű idegen úr, hogy kölcsön kérje az autóját. Azzal indokolták az adott körülmények között szokatlan kérésüket, hogy életbevágóan fontos találkozóra kell sietniük.
Landress, aki jó emberismerőnek tartotta magát, méltányolta a kérést, és odaadta a slusszkulcsot.
Nyilván tisztességes emberek - gondolta magában. -Hiszen, ha el akarnák lopni a kocsit, eszükbe se lett volna megszólítani. Egyszerűen meglesték volna, mikor csukódik be mögöttem a kapu, és elrobogtak volna vele.
Másnap aztán az idegenek valóban visszavitték a kocsit a ház elé, a legnagyobb rendben, feltöltött benzintartállyal. Még köszönőlevelet is" tettek a kesztyűtartóba, hálájuk jeléül két aznapra szóló méregdrága színházjegyet mellékelve a köszönethez
- És te még azt mondtad, könnyelműség volt odaadni az autót r mondta Mr. Landress a feleségének este, amikor a két jeggyel beléptek a színházi páholyba. - Ugye hogy nem lógtak meg vele? Ezek után már remélem elhiszed végre, kedvesem, hogy az én emberismeretemben mindig megbízhatsz.

-Látszólag valóban! - mosolygott rá az asszony.
De amikor hazatértek a színházból, valahogy megváltozott a véleménye.
(Ugyan miért?)
                            A JÓ EMBERISMERŐ:; Mert miközben a színházban voltak, kirabolták a lakást. A két megnyerő "külsejű úr ugyanis betörő "volt, s. az egész furikázást azért találták ki, hogy az ismert műgyűjtőt - a két színházjegy ürügyével — eltávolítsák otthonról. Minek is lopták volna el a kocsit, amikor a lakásban lévő műgyűjtemény lényegesen többet ért?

Egy isteni krimi
Van krimi a mitológiában is? Már hogyne volna! Hallotta már hírét például Hermésznek, a hellének képzeletében született istennek ? .
Úgy mondják a regék, hogy furfangos fickó volt őkelme, és szerfelett munkabíró. Így aztán valóságos álláshalmozó lett belőle. Ő volt a leleményesség és az ügyesség istene, a gyorsan kerekedő szél megszemélyesítője, a kereskedők meg a pásztorok védnöke, a tolvajok pártfogója, az alvilágba. kerülők kísérője, a szónokok ihletője, minden titkok őrzője, de még az istenek lakának fűtője is. Ráadásul jeles feltaláló volt. Ő készítette az első lantot, ő találta fel a pásztorsípot meg a betűvetést.. . .
Nem unja még a felsorolást? Mert bizony se vége, se hossza. Pedig még csak Hermész mellékfoglalkozásairól szóltunk, holott ennek a mulatságos istennek volt egy főfoglalkozása is. Őt nevezték ki a többi isten hírnökévé.
Ami azt illeti, jól megfelelt ennek a fontos beosztásnak. Hisz mint a szél megszemélyesítője, „szélsebesen" mozgott, minden: üzenetet gyorsan továbbítani tudott. Az álláshoz afféle munkaruha is járt: kis útikalap, hírnökpálca és szárnyas saru, amely a hétmérföldes csizmánál is sebesebben repítette viselőjét.
De már akárhogyan volt is, mindez később volt. Kezdődni azzal kezdődött Hermész története, hogy megszületett, mint minden gyerek, és pólyába került, mint minden csecsemő. De vajon úgy is viselkedett, ahogy egy csecsemőhöz illik? Volt eszében! Alig lett egynapos a kis kópé, máris kikászálódott a pólyájából, és miután kissé körülnézett, nekivágott egyenesen az égi mezőnek, ahol békésen legelésztek Apollón, a napisten báránykái. Hermésznek több se kellett!
Amint meglátta az állatokat, feltámadt benne a született tolvajösztön, kiszakított ötven bárányt a nyájból, s haza hajtotta a lopott jószágot a maga portájára, méghozzá háttal a menetiránynak, hogy a nyomok megtévesszék a gazdát, . — Dolgavégeztén aztán visszabújt a bölcsőjébe, s kényelmesen elhelyezkedett a pólyában, mintha ártatlan kisded volna, aki azt sem tudja mi fán terem a tolvajlás.
De hát magasan jár a Nap, mindenhová bevilágít, így a napistennek nem került sok idejébe, fáradságába kinyomozni, hová lett az ő ötven báránykája. S hiába hivatkozott Hermész arra, hogy egynapos csecsemő létére nem tud elhajtani egy nyáját, bizony nem hitt neki senki sem, Hiszen védekezésével csak azt bizonyította, hogy beszélni is tud, ami egynapos csecsemőnek szintén nem szokása, és mindenképpen úgy gyanúba keverte önmagát, hogy tettén alaposan rajta vesztett.
Ezzel tulajdonképpen végére is értünk az isteni kriminek, de azért még volna néhány kérdésünk : Hogy lette egyszerre olyan erős, és hogyan tudta röviddel a tolvajlás után békés csecsemőnek tettetni magát?
Kár lenne elsietnie a választ!
Inkább olvassa el előbb még egyszer, mi mindennek az istene, illetve a megszemélyesítője volt Hermész, aztán döntse el, a sok foglalkozása közül melyik az, amely a varázslatosan gyors változásra képessé teszi. Ha megtalálja a helyes feleletet, bizonyára rájön majd, hogy Apollón, a napisten báránykáibó! ön is látott már párat, hiszen az őskori és az ókon embert sosem a véletlen, mindig a természet ihlette regékl alkotására.(Tehát mi a helyes felelet?)
                            EGY ISTENI KRIMI: Megírtuk, hogy Hermész a gyorsan kerekedő szél megszemélyesítője is, elvben tehát maga a szél. A szélnek pedig olyan a természete, hogy, „csecsemőnyiből"" hirtelen erőssé válhat, s fergetegből, akár egyik percről a másikra, ismét gyenge szellővé szelídülhet. A napisten égi mezőn legelő báránykái természetesen a bárányfelhők. Vagyis mikor Hermész elhajtja a bárányokat, voltaképpen a szél hajtja tova a bárány fellegeket.

A toprongyos
Az egyik előkelő londoni étteremben, épp ”csúcsidőtájt", azaz vacsoraidőben, belépett egy elképesztően toprongyos fiatalember. A ruhája csupa foszlás és mocsok. Keze, arca maszatos, a haja meg csimbókos, és szalmával teli, mintha kazalban hált volna, és most kászálódott ki belőle.
Alig tett pár lépést, persze mellette termett két frakkos pincér, igyekezvén megértetni vele, hogy kivül tágasabb. A fiatalember azonban semmi hajlandóságot nem mutatott a távozásra. Ellenkezőleg, még fokozta a feltűnést, amit keltett. Jelesen benyúlt a zsebébe, előhúzott belőle egy szelet nyers marhahúst, és lármázni kezdett, hogy neki joga van azt megsütni az étterem konyhájának tűzhelyénél.
Ennyi pimaszság már a pincéreknek is sok volt. Karon ragadták az iífjút, és kipenderítették az utcára, hogy csak úgy nyekkent.
A kidobott fiatalember meg másnap beperelte az étterem tulajdonosát. Korántsem alaptalanul tette ezt. Ugyanis joghallgató volt, és az egész stiklit azért eszelte ki, mert az egyetemi könyvtár régi fóliánsai között böngészve felfedezett egy több száz éves törvényt, mely szerint , minden nyilvános " vendéglátó helyen kötelesek bárki betérőnek engedélyezni, hogy a magával hozott húst a tűzhelyen megsüsse."
A törvényt nyilván akkor fogalmazták meg, amikor különféle mesterlegények, utazók és más vándorok még jórészt gyalogosan járták az országutakat, és fél napot is elkóboroltak, míg egy útszéli fogadóhoz vagy lakott településhez értek. Aztán telt, múlt az idő, de elfelejtették a törvényt visszavonni, érvényteleníteni.
Erre a feledékenységre építette a fiatal jogász a tervét.
Meg is nyerte a pert, s jókora összegű kártérítést kapott, nagy örömére a londoniaknak, akik élénk figyelemmel kísérték a nem mindennapi eset fordulatairól híven beszámoló sajtót. i
(De mivel tudta bizonyítani a bíróság előtt, hogy az étteremben a jogtalanság véle megesett?)

                           A TOPRONGYOS: Volt annyi esze, stílusosabban szólva: sütnivalója, hogy mielőtt jelmezbe öltözött, két , szobatiszta" külsejű barátját beültette az étterembe. Azok aztán eljöttek a bíróságra, és tanúsították a történteket. 

Potyogó könnyek
A Bank of America philadelphiai fiókját kifosztották, .
Nem egész két órával később, a város egyik egészen más pontján, a rendőrök letartóztattak az utcán egy Maurice Smith nevű, huszonnégy éves fiatalembert, mert egy lámpaoszlopnak dőlve látványosan könnyezett.
Lehet valami összefüggés a két dolog között? Vagy Philadelphiában büntetik a sírást? Ha igen, vajon csak nyilvánosan tilos könnyeket ejteni vagy otthon is?
                   POTYOGÓ  KÖNNYEK: Philadelphiában természetesen nem bűntett a sírás, aki nem restelli, bőghet akár az utcán, akár odahaza, amennyit akar. Az első kérdésre viszont igen a felelet. A fiatalembert ugyanis bankrablás alapos gyanúja miatt tartóztatták le. A kifosztott pénzintézet igazgatója tudniillik közölte a nyomozókkal, hogy az elvitt bankjegy kötegekben miniatűr könnygáz fóliát helyeztek el, ami régi védelmi trükk, így ha valamelyik köteget be nem avatott ember bontja fel, nyomban ellenállhatatlanul sírni kezd. Ezért figyeltek fel a rendőrök a könnyektől alig látó, ijedtében oszlopnak dőlő fiúra, akiről rövidesen kiderült, hogy tényleg a tettesek közé tartozik. (Tán mondanunk sem kéne, de azért megmondjuk, hogy sem az előbbi eset, Sem ez, szintén nem kitaláció, hanem igaz történet.

Aranyeső
Cook, a szolgálatos rendőr, egy bérház előtt ácsorogva arra lett figyelmes, hogy az első emeletről aranypénzek potyogtak a fejére.  Rögtön gyanús lett neki a dolog. És bár legalább fél dekával kevesebb esze volt, mint Einsteinnek, az is eszébe jutott, hogy nem ártana utánanézni, mi az ördög történik odafönt. Az első emeletre felérve aztán akkora felfordulás fogadta, hogy valósággal visszahőkölt. Két lakás volt összesen az emeleten, de mindkettő tárva, nyitva. Az egyikben hangosan bömbölt egy magnó. A másikban a hangokból ítélve verekedés folyt. Ha csak nem egy zsonglór gyakorolt, mert igencsak repültek a tányérok. Amikor Cook belépett, nyomban felfogta azt is, hogy egy öregember meg néhány alaposan beivott fiatal között dúl a csetepaté. - Hé. hagyják abba! - üvöltött rájuk méltósága tudatában. - Mi folyik itt? És hogy került a földre ennyi aranypénz?
Szó, ami szó! Az arany nemcsak az ablakon repült ki. A padló is fénylett tőle. De ha pillanatnyilag még nem is tisztázódott semmi, a verekedés Cook felszólítására mindenesetre abbamaradt.
- Épp jókor jött! - szólalt meg a hirtelen támadt csendben elsőnek az öreg. - Már alig tudtam tartani magam úgy rámtörtek.
- Kik?
-Ezek a fiúk a szomszéd lakásból.
-És az arany? A magáé?
- Azt én is szeretném tudni kié.
- Jó vicc! Azt csak tudja, hogyan került ide?
- Azt tudom. Azzal kezdődött a felfordulás, hogy a fiúk odaát bekapcsolták a magnójukat, és olyan hangerővel bömböltették, hogy már a levegő is rezgett az egész emeleten, a fejem meg úgy zúgott, mintha ötven aszfaltfúró dübörögne benne...
(Ha így kezdődött, már csak azt kell kitalálni, hogyan folytatódott ez az  „aranyos" történet. Azaz: mi köze az aranyaknak a magnóhoz?)

                                ARANYESŐ Nem titkoljuk, újra valóságos históriát írtunk hogy az ismert műgyűjtőt - a két színházjegy ürügyével — eltávolítsák otthonról. Minek is lopták volna el a kocsit, amikor a lakásban lévő műgyűjtemény lényegesen többet ért?

A zsaroló
- Borzasztó bajban vagyok, uraim - nyitott be Mrs. Glas a rendőrség panaszfelvevő irodájába. —Képzeljék csak! Reggel valaki bedobott hozzám egy géppel írt zsaroló. levelet, hogy ha nem teszek le ötezer dollárt jövő hét kedden, pontban éjfélkor a házunkhoz közeli park pavilonjának padjára, felfedik a férjem előtt, hogy ki a szeretőm.
— És van ötezer dollárja? - kérdezte a nyomozó.
- Vanni éppen van.
— Hát szeretője? Az is van?
- Sosem volt. Én afféle régimódi nő vagyok. Még gondolatban sem csalom meg az uramat.
- Akkor meg mi a baj? Dobja el a zsaroló levelet, és aludjon nyugodtan.
- Hát nyugodt, az nem vagyok. Mert a férjem ugyan maga a mesebeli királyfi ,csak a hófehér paripa hiányzik alóla. De a sok imádnivaló tulajdonsága mellett van egy nagy hibája is. Eszeveszetten féltékeny.
- Hisz nincs oka rá.
- Nincs hát. Mégis jeleneteket rendez, gyötör, szimatol, fenyeget. S ha a zsaroló neki is ír egy levelet, mielőtt kiderülhetne, hogy ártatlan vagyok, garantáltan megöl.
— Ostobaság! - vélte a rendőrtiszt. — De tudja mit? Mivel egy zsarolót elkapni nekem mindig öröm, menjünk bele a játékba. Helyezze el a pénzt a kért időben és helyen, én meg ott leszek elbújva a bokrok között, s ha a levélíró eljön a zsákmányért, elcsípem.
S a nyomozó, ahogy ígérte, el is csípte a zsarolót. De nem sok öröme telt benne.
(Mit gondol, miért?)

                                             A ZSAROLÓ: Mert a zsaroló levelet maga a féltékeny férj írta; hitvese kipróbálására, úgy gondolván, ha az asszony a levélről neki egy szót nem szól, csak a pénzt viszi el pánikszerű sietséggel, az hűtlenségének nyilvánvaló bizonyítéka. A rendőrség közbeiktatására persze nem számított. Így ő csodálkozott a legjobban, mikor a pénz felmarkolásakor bilincs kattant a kezén. S bizony, amikor igazolta magát sem volt könnyű a kimagyarázkodás, mivel a rendőrség nem nagyon szereti, ha a bolondját járatják vele. . .

Tolvajnyelv
A rendőrség arra kényszerült, hogy Iehallgssa egy csempészéssel gyanúsított fiatal zeneművész telefonbeszélgetéseit, a magnószalagot visszapergető nyomozó azonban már az első beszélgetés visszahallgatásánál zavarba jött A szöveg ugyanis a következő volt:
-Szervusz, Lacikám! Nem tudod véletlenül Ibolya telefonszámát?
- De tudom. Mimido-dotiszo.
- Ez a lakásszáma. De nekem a munkahelyéé kellene.
- Ja! Az milare-midore. Mármint ha a közvetlen Számát kéred. Mert van egy központi is: dofare-retiszo.
-Úristen! — kapott a fejéhez a rendőrtiszt. — Miféle tolvajnyelven beszélnek ezek?
(Jogos kérdés! Milyenen?)
                            TOLVAJNYELY : A titokzatos nyelv kulcsa a szolmizációs skála:do — 1, re — 2 mi — 3, fa — 4, szo — 5, la — 6, ti — 7... A. lakás telefonszáma tehát 331-—-175. A másik, kettő: 362—312, illetve 142-275. Egyébként az ifjú zeneművészről hamarosan kiderült, hogy az ügyben, amellyel gyanúsítják, ártatlan, s a tolvajnyelv használatánál sem bűnös szándék vezette. Pusztán arról volt szó, hogy az ugyancsak ifjú kollégájával, akivel beszélt, régi játékuk volt a telefon számokat, szolmizációs nyelvre lefordítani, s mivel sejtelme sem volt róla, hogy figyelik a telefonját, arra sem gondolt, hogy egész aparátus töri majd a fejét, mit akarnak a — titokzatos szavak jelenteni.

B, mint Béla
Sanda, a magánnyomozó segédet keresett. Jelentkezett is hirdetésére egy fiatalember Jó külsejű volt. Gondolta kipróbálja.
- Kérem, várjon rám itt - mondta, miután pár kérdést már tisztáztak. — El kell intéznem valamit, de mindjárt visszajövök.
- Ó, csak tessék, én ráérek — készségeskedett a jelölt.
- És ugye megteszi nekem azt a szívességet, hogy ha közben cseng a telefon felveszi?
-Hogyne. Fel is írom, ki keresi.
-Köszönöm! — biccentett Sanda, azzal kisétált az ajtón, átment az irodával szomszédos lakásába. Onnan aztán felhívta az irodai számot, hogy némileg elváltoztatott hangon önmagát keresse telefonon. " — Sanda úr nincs itt, de hamarosan visszajön — mondotta az otthagyott ifjú. — Ki keresi?
Bumbala vagyok - mutatkozott be álnéven jövendő főnőke.
— Elnézést. Nem értem pontosan a nevet. Tessék talán betűzni.
— B, mint Béla, U, mint Ubul. . .
—U, mint micsoda? — Mint Ubul, m, mint Mariska, a, mint Aladár...
Sanda végül is nem betűzte végig a nevet, mert a játék unalmassá vált. Hisz már betűzés közben eldöntötte, hogy nem alkalmazza a fiút.
(Mi: kifogása volt ellene?)

                          B, MINT BÉLA : Ha a titkár értette, hogy a név második betűje , u", felesleges volt megkérdeznie, hogy az u-t milyen névvel betűzi a telefonáló. Hogy mégis megkérdezte, az azt látszik bizonyítani, hogy nem gondolkodik munka közben, vagy ha gondolkodik is, nem elég sebesen, és akinek nem kapcsol gyorsan az agya, az nem alkalmas detektív munkára

 

 

Oldal: MINIKRIMI 91-101
TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12 - © 2008 - 2024 - tukoraltaltalanyos.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat